Az
vagy nekem, mi testnek a kenyér
s
tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem
miattad örök harcban él,
mint
a fösvény, kit kincse gondja öl meg.
Csupa
fény és boldogság büszke elmém,
majd
fél: az Idő ellop, eltemet;
csak
az enyém légy – néha azt szeretném,
majd
hogy a világ lássa kincsemet;
arcod
varázsa csordultig betölt,
egy
pillantásodért is sorvadok;
nincs
más, nem is akarok más gyönyört,
csak
amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon:
részeg vagyok és mindig szomjazom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése