Te csak vigyázz rám

Én neked adom mindazt,

ami valós érték bennem,

Neked adom szép iránti vágyam,

hűséges szerelmem.

és neked adom azt is,

amiről bízván hihetem,

hogy boldoggá fog tenni

ebben az életben.

Te csak tarts kezedben,

 tarts és vigyázz rám,

hadd érezzem, hadd higgyem

így az élet alkonyán,

két tenyered puhasága

úgy ölel majd át,

hogy akkor is megfékezi

elgyengülő madártestem

szárny-zuhanását,

ha égig száll a legutolsó

bennem dúló, elhalkuló

élet-sóhajtás.

Kun Magdolna
 

Csak szívem ne rántana vissza

Jaj, elönt a pogány vágy, az akarás,

hogy zsarnokod legyek, életed szívjam,

s mint csapkodó kéztől feldúlt száz darázs,

húsodat marjam, és véredet igyam,

s ha nem volna elég, hogy véred csobog,

szíved kezdem ki, hogy elvegye erőd...

...s ehelyett nincstelenként itt kuncsorgok

egy kis alamizsnát zsámolyod előtt.

VÖRÖS LILIOM

 

Térdre rogyva vers zenével

Ha még egyszer láthatnálak anyám,
térdre rogynék előtted, és bocsánatod kérném,
mert ezer és ezer vétket követtem el ellened,
ami csak fájdalmat okozott életutad végén.

Rózsákat kellett volna lábad elé szórnom,
elmondani azt, hogy e nagy-nagy világegyetem,
nélküled csak mélyre ásott, fénynélküli gödör,
mely hiányodtól telesírt könnyeket terem.

Engednem kellett volna „a holnap is lesz napból”,
és szerényen meghajolni a vén idő előtt.
Rájönni, mennyivel is másabb megölelni téged,
mint zokogással szóra bírni a néma temetőt.

Az első szerelem

Sosem múlik el az első szerelem,

mert az örök karcot ró a szív belsejében,

oly mélységes karcot, oly fájdalmasat,

mit folyton vérező stigmaként hordasz.

 

Az első szerelem, tiszta, mint a hó,

nem csalárd, nem hamis, nem ármánykodó,

mert az érzést nem sebzi bűn és árulás,

sem az oly jól ismert lélek-csalódás.

 

Az első szerelmet nem feledheted,

mert az végigkíséri az egész életed,

hisz az a szerelem, mely tiszta, s bűntelen,

örök nyomot hagy az ember-szívekben.

 

Kun Magdolna 

 

Szeretet-madár

Egy tövisekkel tűzdelt nyári rózsafán,

búsan daloló madárhangja száll.

Keserű a dal, mélyen szomorú,

mint mikor szívünkben nagy a mélabú.

 

A madárdal csak száll egyre-egyre feljebb,

hogy összegyűjtsön minden gyöngyharmatos könnyet,

amely a mennyben hull, s a mennyből pereg le,

mikor égig tör a lenn hagyottak hiányérzete.

 

A szeretetmadár égen-földön jár,

hogy fenn és lenn is tudni vélje minden emberpár,

az igazi boldogság a földön teljesül,

de annak halhatatlan volta az égben nemesül. 

 

Kun Magdolna

Én így gondolom

Mikor gond ráncolja homlokom,

és könny csípi szemem,

ne kérdezd a miérteket, csak ölelj csendesen,

mert a csend és az ölelés mindig feloldja

azt a fájdalmat, mi lelkem nyomasztja.

 

Hisz, amíg karodban vigaszt lelhetek,

tudom, nem lehetnek oly mérvű életküzdelmek,

melyeknek erejük túllebeghetné

azt az érzést, mely bilincsként zár

szívfalad köré. 

 

Kun Magdolna

Ha már ajtómnál jársz, ne kopogj, csak lépj be rajta, mert belehalnék a mozduló kilincs tört pillanatába, ha nem te érkezel... 

                                                                                                  Moha

Cím nélkül

 

ablakomon besütött a vágy s a félig felrajzolt éjszakák között bolyongott a hajnali pírral -Z-

Isten hozott kavicsaimnál

"Takard be őket … tudod, a verseimet!
Amikor elmegyek.
És, ha látod őket reszketni, sírni, fázni,
Mint apró, lázas, síró gyermeket …
Tudod, ősszel a hajnalok már nagyon hűvösek …
Simítsd el hűs kezeddel gyűrött párnáikat,
Dúdolj szomorú altatódalt nékik,
Amilyet csak Te tudsz: lágyat, szelídet,
Azután légy csak őrzője a csöndnek,
És vigyázz örök álmukra, ha végleg megpihennek.
Ugye, majd megteszed?"

Málna

Ami mérhetetlenül fáj

Lelket tépő, szívet gyötrő az a pillanat,

mikor erősnek kell mutatni önnönmagadat,

és úgy kell viseltetni, mint kit nem is bánt

az a fájdalom, mely legyőzni próbált.

 

Nincs annál kínzóbb tudatállapot,

mikor kitörni kész zokogásod csendben elfojtod,

elfojtod, mert úgy sem értik hogyan is lehet,

hogy lelked folyton csak könnyeket temet

 

De ne bánd, hogy lelked csak könnyeket temet,

hisz a temetett könny is csupa szeretet,

olyan igaz szeretet, melynek valóságossága,

hazugság-szőtt álarcot sosem vesz magára. 

 

Kun Magdolna

Lelkedre bízva

Ha már nem leszek más,

csak lelked naplójára karcolt

szél-poros történet,

melyre néhány megsárgult

könnycsepp nehezül,

gondolj arra,

akárhogy megtörik

a múlt szivárvány varázsa,

az átélt, megélt történetek

szívben viselt éke,

arra a könnyes-szürke

napló-lapra,

mindaddig míg gondolsz rám,

fényként rávetül.

 

Kun Magdolna

 

Éjszakák csendjében

Mikor az éj csillagai fény-táncukat járják

a színaranyban csillámló holdsugarakkal,

én átlépem a nap-pergető homok-időtengert,

és álmaidba lépek pár bájvarázslattal.

Szabadon repülök, mint a kócos nyári szél,

mert nem tornyosul elém gát és akadály,

hisz tudom, romjaira hullik minden útvesztő,

mely két szív vonzásának útját állhatná. 

Kun Magdolna

Cím nélkül

Vánkosommá váltak hiányod évei és csendkeretbe üvegeztem hozzád-vágyódásom…megszámlált szavaimmal várnálak ma éjjel, mégis néma volnék két karodban...űzött, szelíd, békés...

Moha

Cím nélkül

Ha lehetnék ujjad hegyén vékonyívű lenyomat, örökké érintésed melegében élhetnék...

Moha

Színes ceruzák

Múló tél

táguló világ

előkerülő színes ceruzák

hajnali fények

párák

szelek suttogják

nem

leszünk árvák

ránk köszönnek

tavasz

remények

színezőceruzák

tágul a világ

halódó fehér

szirmok helyett

meglepő

sárga bimbós

üzenet

parányi lila öröm

tágra nyíló

létcsodák

köztetek

körözöm

feszülő mézgás rügyek

barnából

friss zöldbe

öltöző füzek

színek

ceruzák

közül

válogató

fénymázas napom

létezem

fehér

lapom

 friss szívvarázsai

álmomnak

nincsenek korlátai...

Márta

Nadányi Zoltán: A gyilkos (hangosvers)

A nap kapujában

Ma még itt vagyok veled.

Hallgatlak és simogatom kezed,

mikor a mindennapok gondja

szomorúvá teszi szíved.

 

Ma még feléd száll sóhajom,

feléd száll az imám.

Ma még karodban érzem,

otthonom és hazám.

 

Ma még lelkemben tavaszdal zenél,

hiába érzem, hogy fázom,

s látom, hogy hull könnyű hópihéket

a jégkristályos tél.

 

De holnap szívem,

holnap jöhet egy olyan pillanat,

mikor már nem érzékelem

külvilágomat.

 

S bárhogy nyújtom 

feléd mindkét karomat,

csak a levegőt markolom majd

az égi kék alatt.

 

Így amíg tudatom tiszta fényben ég,

magamhoz ölelem szíved tűz-hevét,

hogyha az alkonyati nap kapujához érek,

társamul szegődjön édes melegséged.

Kun Magdolna

 

Szerelem - György Viktória Klára

Szív-rettegés

Amikor lázpír színesíti sápadt arcunkat,

és tüdőnkben a levegő kapkodva zihál,

áradatként zúdul ránk a rettegés, s a félsz,

hogy bennünk reked majd, mi kimondásra vár.

S ha bennünk reked, mit nem mondhatunk el,

a síron túl is marcangol az a bizonyos tudat,

hogy elfojtott lettek azok a szép gondolatok,

melyek megkönnyítenék szárnyalásunkat.

A szív belső félelme sosem győzhető le,

bármily erős bennünk az ember-akarat,

mert a szív már megtanulta, az-az igaz halál,

mikor az utolsó percben magára marad. 

Kun Magdolna

Kerestelek... - György Viktória Klára

Búcsúzás vers zenével

Én felégettem volna a fényeket,
ha tudom hogy nem mész el.
Tintasugárból ezernyi betűgyöngysorral
díszítettem volna naplódat, ha maradsz.
Siettél és elmentél.
Én énekeltem volna a dalokat,
ha nem csüggedtél volna oly hamar.
Nem ért volna bántódás.
Szilárd talaj az ellágyult dalolás.
Te siettél és elmentél.
Én lenyeltem volna önérzetem javát,
ha nem ragadod nyakon a gyűlöletet.
Megfogható valóságtemplomot építettem
volna érted,
lelked burkolva, gyógyírral óvva.
Te elmentél és nem vittél magaddal.
Elbújtathattam volna az árnyakat
messze a mondathullások romjaitól.
Csillagtemetős csókjaimat adtam volna.
Elmentél.
Most levetkőzném a versrímeket,
szétszedett szótövisek halmazába raknálak,
de eltörött a Jelen és hallgatás a Jövő.
Ritmuscsillagok várnának Rád.
Nem maradtál

II
Már nem hiányzol,
és bepótolt az űri csend.
Mázolt a féltés
az öntelt vágyérzés.
Játszom a percekkel.
Tudom hiányzom neked,
de nem emelhetem hatványra
az Időt.
Elengedtelek.
Már nem kellenek a
felsebzett pipacsvérű hajnalok.

Vers: Forró Hajnalka

Fényév távolság/Tájak.mpg

Csodálatos virágok.mpg

Kiszolgáltatva

Tudod mi a fájdalom,

s mi az a mérhetetlen bánat,

mely porba sújt, megtapos és homoksírba zárat?

Az amikor védtelenül állsz

az emberek előtt,

kiszolgáltatottan, megsemmisülve,

s ahelyett, hogy segítenének,

hátat fordítanak,

meg sem látva azt,

hogy sápadt gyermekszíved

már nagyon-nagyon rég

milliónyi szilánktól

van véresre sebezve

 

Ha volna némely emberben

szeretet és lélek,

magáénak vallaná

ezt a síró nemzedéket,

és megfogná a kezüket

szépen vigyázón,

majd kivezetné őket

ebből a gyarló

világból. 

 

Kun Magdolna

Csönded

Mikor magamba festelek,

szívemben tüzes telek

szerelmes lángja lobog.

 

Csak titokban érintelek,

s míg csillagport hintenek

a vigyázó angyalok 

 

bujdosó magányod köré,

bú és juss mindenkié,

de csönded csak én vagyok.

 

Arany-Tóth Katalin

Sóvárgás szaggat

Még tombolja magát odakünn a tél,

még nyargal a ködülte, holt mezők felett,

s míg fagykenyeret morzsol bőszen a szél,

a fák csontjain a nyár emléke nevet.

Még hosszú árnyat vet a lemenő Nap,

még mindnyájunk szíve iszonyodva vacog,

de tisztulni látszik fönn egy égdarab,

s hamvas kékje hullámzó derűvel ragyog.

Már nem tart soká. Oszlanak az árnyak,

repednek a rögök, s megújhodik a föld,

kivirágzik a négy sarka a tájnak...

Feleszmélek... a tél még farkasként üvölt.

VÖRÖS LILIOM

Örök virágzó vers zenével

Királynőnek láttam

 

 Anyám egyszerű volt, mégis királynőnek láttam,

mert napkorona ragyogott őszezüst hajában,

és szemében a holdsugara oly ékesen fénylett,

mint csillogó gyémánt, melyre csillagtüze égett.

Anyám az én királynőm volt, a legeslegnagyobb,

hisz koldusként is felnéztek rá mind a gazdagok,

mert szép lelkének ékessége úgy tündöklött benne,

mint a világ legbecsesebb, legdrágábbik kincse

Anyám sosem kérkedett e nagy-nagy gazdagsággal,

hisz bőséggel osztotta mind a két markával,

mert réges-régen megtanulta, kit megérint a szeretet,

azok teszik érzővé majd a szív-nélkülieket.

Kun Magdolna

Elveszett gyermekkori játékaim

Elveszett
gyermekkori játékaim
visszanéznek rám,
régóta kérdezik,
hol jársz kisgazdám,
jer vissza oda,
ahol boldog voltál velem.
 

Már nem leled
kedvedet bennem,
mi vitt el tőlem,
talán felnőttél,
talán a szerelem?

Jöjj vissza,
pár pillanatra.
 

Hadd simogassam meg
emberré vált buksi fejed,
maci-lelkem simogasd meg,
tudjam, hogy még vagy,
még gondolsz rám,
álmaidban is,
várok Rád!

 

hifimiki

 

Halkulóban

Ahogy a szív halkul bennem,

úgy halkul a szó is.

Már nem csicsergi madárdallal,

hogy tavasz közeleg.

Mert még mindig telet érez,

hóviharokat,

farkasordító, metsző hideget.

A szó a szívnek apró töredéke,

a nagy egészből egy kicsiny kis darab,

s mégis ez a kis darab is

ugyanúgy tud fájni,

mint mikor a nagy egész

ízekre szakad.

Kun Magdolna

Gyermeket játszom

Azt játszom, mezítláb szaladok a réten,

s vidáman mosolygok, úgy, mint akkor régen,

mikor még a sárgult búzák égtetőig értek,

mikor még íze volt a cukrozott kenyérnek.

 

Azt játszom, virágzó cseresznyefán ülök,

s mint a kékszárnyú pillangó messzire repülök,

át a dombokon-hegyeken, kis patakokon,

óriási hegytetőkön, szikla-ormokon.

 

Azt játszom, anyám göndör hajam fonja,

s piros masni köt az elválasztott sorba,

majd homlokomra csókolja jó anyai szívét,

hogy mindig érezzem annak melegségét.

 

Azt játszom, hogy élek, és élni tanítok,

azokat kiknek szemeiben alkony-könny ragyog,

kik deres hajuk barnulását rég elfeledték,

kik tarisznyából ették a királyok étkét.

Azt játszom, hogy körülöttem mind az emberek,

jóságosak, kedvesek és érzőlelkűek,

mert az a kortalan szeretet, mit Isten adott nekik,

gyermekként él bennük egész halálukig

Kun Magdolna

Cím nélkül

Az vagy nekem, mint szívnek a dobbanás, mint testnek a lélegzet, és mint léleknek a fény.

Nora Roberts

 

 

Bejegyezte: Moha

2014. november 5., szerda

vajon mit érezhet az elszakadni készülő fércöltés kabátod ujján, mikor tudja, csak a lélek képes újra összetartani anyagot és cérnát.
tű nélkül varrjuk össze hiányunkat, de holnap látni fogjuk a kiserkenő hajnalfényt, felsebzett érintéseinkben

vajon le akarod-e fejteni
a bokád köré kulcsolódó szelíd erőszakot, hogy helyette pillantásom égesse rá megszökni készülő gondolataimat, amelyek mint megannyi sejtatom, egyben tartják kettőnk mikrokozmoszát
vajon megmutatod-e vándorló életutamat tenyered barázdáin át, egy talpalatnyi titkot, a markodba izzó feltámadásomat, hogy halni feledjek
vajon felkiáltasz-e értem a hold peremére, hogy figyeljenek rám az ázottá málló felhőistenek, s burkolják be imáinkat a felettünk lebegő éjszakába, miközben levetjük rongy ruháinkat, csendesen...

Zohar

Ami voltál

Tűz voltál bennem. Fékezhetetlen.

Éltető szikra, mely lobogta a lángot.

Azt a lángot, mitől átmelegedhettek

a jégkristályba fagyott könnycseppcsillanások.

 

Hang voltál nekem. Szó és gondolat.

Egy varázslattal teli tündérszép mese,

melynek mindig, de mindig boldog volt a vége,

mert szívfájdító bánat nem sápadt bele.

 

Erőm voltál, hitem, mely felemelt az égig,

mikor nem bírta már karom az élet nehezékit,

s mikor vérző talpam alatt elfogyott az út,

mert gátat emelt elém a kíméletlen múlt.

 

Levegőm voltál, ha hörgő kínjaim,

elfojtották bennem halkult szavaim,

és a hallgatás csendje mélyre sebezte

azt a tőrszúrást mi lelkem égette.

 

Minden voltál a nagy-nagy semmiségben,

virágzó út, hol kopár volt a táj,

de egy napon hóviharok jöttek,

és deres télbe fagyott

az ezerszínű nyár.

Kun Magdolna