Akkor is megéllek

Itt állok előtted. Nagy szemedbe nézek.

Bár lábamat befonta indád rengetegje,

egyenes gerinccel lassú tengődésed

figyelem, és nem hagyom, hogy kedvemet szegje.

Ha nem éltem eddig, hát most élni fogok!

Kikacaghatsz, csúfolhatsz, te dühös förgeteg,

könnyem elapad majd, s újabb álomporok

vonnak be aranyukkal mielőtt fölkelek.

Majd ébren álmodom, hogy boldogság kering,

hol eddig a bánat ült bennem szemlesütve,

hogy szívem rézkapuján vonul be megint

a vágy, amelyben remeg a szeretés üdve.

S hogy szelét fogva egy erre tévedt szónak

újra hinni tudom a sors-mesék igazát,

mely, mint az éjszín folyót a kecses csónak

ússza majd át keresztbe lelkem kristálytavát.

Itt állok előtted. Nagy szemedbe nézek.

Ha zokogva fájok is én áldva áldalak.

Nevess bukásomon, akkor is megéllek,

te lélek-áron szerzett, te boldogságfalat.

VÖRÖS LILIOM

Belepusztulok...

Belepusztulok

Ha nem lehetek VELED

Drága Szerelmem

Mint a falevél

Mikor lehull a fáról

Szétzúzva csendben

Elsodor a szél

Az újjászületésem

Reménye nélkül!

hifimiki

Elengedni TÉGED nem tudlak

Elengedni Téged nem tudlak

nem ragyog rám szemed

nem érzem dobbanó szíved

 

Sötétbe borul az ég

elveszik a mindenség

még a Nap sem boldogít

 

Csillagok ragyognak

de én csak egyet látok

az Esthajnalcsillagot

 

Minden szépség Benned van

csak Veled élnék boldogan

Nélküled csak a semmi van

 

hifimiki

Mindennapi imáim

Drága Jóistenem segíts NEKI,

fordíts Sorsa kerekén,

hogy ne kelljen nélkülözni,

hogy úgy szeressék,

ahogy megérdemli.

Ne legyen soha magányos,

vegyék körbe a barátok,

boldog legyen,

egész életében!

 hifimiki

Nekünk...

Nekünk

csak egy kék madarunk van,

ki szívünkben dalol,

ki nem hagy soha el!

 

Végig kísér életünkön,

s még azután is,

Nekünk énekel.

 

Vele megyünk minden hova,

virágok közé,

csendes nyugalomba,

ha a Sors is így akarja!

 

   hifimiki

Élet hagyta nyomként

Megtanítottál észrevenni,

lehajolni, kézbe venni,

megbecsülni, dédelgetni,

s az igazban nem kételkedni.

Megtanítottál érte tenni,

lábához letérdepelni,

s úgy akarni, úgy ölelni,

majd elengedni... elengedni...

VÖRÖS LILIOM

Mit ér az élet?

Mit ér az önfeláldozás,

ha Szerelmünk nem érti

esdeklő szívünk szavát?

Mit ér a léleksikoly,

ha nem hallja hangját

minden éjszakán?

Mit ér a szerelem,

ha nem fogja két kezem,

távol jár messzi helyeken?

Mit ér az érzés,

ha nem fogja

lelkünk rezdülését?

Mit ér a dallam

ha nem együtt

táncolunk?

Mit ér az álom,

ha nem együtt álmodunk,

csak egymás nélkül létezünk?

Mit ér az egész élet,

ha szívünk

nem együtt dobban,

s csak szenvedünk?

hifimiki

Naiv szívvel

 

Sok év elszállt, s tovarepült ősz fejem felett,

de érző-bolond szívemen ez sem segített,

hisz ugyanolyan naiv maradt, mint akkor, egykoron,

mikor az első könny gördült le kamasz-arcomon.

Még sem bánom konokságát, sem tévedéseit,

mert a győztes babért mindig, azok nyerhetik,

kik tudván tudják,hogy vesztesként porba hullanak,

s mégis-mégis feláldozzák önnön magukat.

Kun Magdolna

Adj erőt, Uram!

Adj erőt Uram,

hogy ékként hordjam

a lelkembe fúródott keserűségszavak

golyónyomait,

s elviseljem azt a fájdalmat,

mely szívemen át, füstölgi ki

koromfekete szín

lőporhamvait.

Adj nyugalmat is Uram,

hogy ne látszódjék arcomon

a bánat ráncai,

sem azok a mélyült barázdák,

melyekbe belerögzültek

a könnyek sóoldatai,

mert ha homályossá teszi a könny

sötét-gödrű szemem,

nem lesz olyan ember,

ki abban tisztán látná,

milyen is volt valójában akkor,

mikor még benne ragyogta

sziporkázó fényét

a bíborrőzselángú, pajkos

szerelem

Kun Magdolna

Az élet írja

Az élet írja, az élet valósítja meg,

hogy emberi lelkünket

könnyeink sebezzék halálra!

Kun Magdolna

Dobogj még szívünk...

Óh te drága fáradhatatlan szívem,

hányszor remegsz úgy, mint szélben kinn a fák,

hányszor zülleszt szét a másba vetett hitem,

még sem torpansz meg, csak dobogsz, versz tovább

Hányszor alszik ki mélyedben a tűz,

majd érzem újra benned éles melegét,

egy pillanatra megállsz, reménytelennek tűnsz,

majd ismét nekilódulsz múltat feledvén

és csodát áhítva szenvedéllyel töltődsz,

helyettem is hiszed jövőd igazát,

ha marcangol a kín egy pillanatig gyötrődsz,

de hamar újra érzed az öröm illatát

Álom-üst fortyog benned, mint a láva,

a legsűrűbb méz is mélyedből ered,

bátran indulsz el minden vad csatába,

majd győzelem tölti minden szegleted

Az időknek tükre nem hagy nyomot rajtad.

Nem félsz, hogy a csend árnyát veti rád,

bérc-nyomta kővé változol a bajban,

nem torpansz meg, csak dobogsz, versz tovább

 

Vörösliliom

Kovács Daniela

 

Kun Magdolna

Hősként harcolt szívem már nem állja a sarat,

botján támaszkodva roggyan meg a térde,

hiába hoz láz-nyarat a virágfüttyös tavasz,

ott sírdogál egymagában a semmi közepébe

Fáradt izmát iga hajtja s az élet keménysége,

mely szikár arca vonására vércsíkot remeg,

s míg áthajlanak cseppjei az elfáradt mesékbe,

mélyült árkú szeme könnyel telik meg

Esténként, magány-ölbe hajtja őszezüst fejét

s rongyélete napjait két kezébe fogja,

hogy fénye, mely árnyékot vet deres álmaira,

hátralévő éveit még díszbe csomagolja,

mert a szív, az bátor, csak ereje van fogytán,

ereje mely valaha sas-szárnyat kapott,

hogy az idő fölé emelkedve átrepülje majd

a halhatatlanságig érő hullám fodrokat

S ha nem zenél már többé halvány lüktetése

és szótlansága megdermeszti az acélsírokat,

egy örök-törvény dolog jusson mindenki eszébe

a szív volt az, ki ütközött és babért aratott

 

Itt vagy előttem

Itt vagy előttem

Tested leked vigyázom

Drága Csillagom!

Haiku: hifimiki

Könnyeim...

Könnyeim magammal viszem Hozzád,

rám mosolyog szemed csillaga,

esdeklő szavad hozzám ér,

nem adlak soha senkiért!

Magammal viszek minden érzést, életet

színes álmokat reményeket.

Hozzád viszek mindent,

mi szívemben ott dalol.

Neked adom vigaszul.

Mindig velem maradsz

egész életemben

nem hagyjuk el egymást

Benned hiszek Szerelmem!

hifimiki

Idegenné válva

Könnyeim immár veled temetem,
hisz, te sem lettél más, csak egy idegen,
kit nem fájdít a lélek esdeklő szava,
bármily hangos is sikolypanasza.

Veled temetek el érzést, életet,
álomszerű színeket, szép reményeket.
Mindent eltemetek, mi rád emlékeztet,
hogy nyoma se maradjon létezésednek.

Valaha úgy véltem, mindig az maradsz,
ki kitartással őrzi meg azt a bizalmat,
mit tenyerébe simítottam, szíve köré fontam,
mert hittem, senki nem veszi el onnan.

Kun Magdolna

Időtlen mosoly

Szívből jött mosoly

halhatatlansággal bír

az idő felett

Haiku: Kun Magdolna

Fotóm Keres Emil művész úrral:)

Drága Emil bácsi,

köszönöm az emlékfotót!

Őszforduló

Csupasz csend-darabok

hevernek a papíron,

szólna a vers, de…

A szavak, a betűk elkoptak.

Hiába rajzolt hidat Isten,

hiába a szárnyak, fészkek,

ha bedeszkázott álmaink

közt alszanak az emlékek.

Te vigyázod, én vigyázlak,

némán figyelnek a falak…

Az ólomnehéz éjszaka szélén

tegnapok virradnak. Mintha

harangozna egy messzi

délibáb, pedig csak az ősz

jajong a fákra tekeredve.

Magányos, avarszagú utakat

húz maga után a holnap,

bordáink alatt fáradt

napnyarak sírnak.

Gyenge ágakon ül a holdarcú

remény. Nézlek, ahogy magához

szorít a néma éj. Elkésett

csendeket kapkodunk magunkra,

mezítelenségünk bűn…

Súgja a világ - pedig csak

a lélek van néha kitakarva.

(…)

Halkan szétfoszlik felettünk

a hajnali köd. Lehunyt szemhéjad

mögé fészkeli magát az ősz,

s míg évszakot vált bennünk

a világ, a csend a papíron megáll.

mindhalálig nász…

A pillanat mind, örök, halhatatlan.

Ahogy megszületik a nappal, és...

belehal az éj…

Szilágyi Hajni

Az érzés gyöngyszemei

Csak az a szív tud sírni,

amit érzés ölel körbe,

hisz az érzés gyöngyszeme

az ember hulló könnye.

Aki nem tud érezni,

 annak szíve is halott,

akkor is, ha ritmikája

lüktetőn dobog.

Hát sírj csak szívem, sírj,

ne fogd magad vissza,

fájdalmas jaj-sikolyod

kiáltsd szél-szavakba,

hadd röppenjen idegen,

távol-helyekre,

hová nem ér el a megbántás

démoni keze

Kun Magdolna

Szerelem

Mi az, mi két szívet, lelket egybetart?

A Szerelem fellobbanó izzó vulkánja,

ezernyi szép csodája.

Hol kétségekkel pusztító

hol édes emlékké váló,

erős akarattal hittel éltető

kínzó vággyal, szenvedéllyel,

álomba ringató.

Hol égbe szárnyaló,

hol pokolra szálló,

soha el nem múló,

örök szerelemmé érő érzés!

hifimiki

Mint világból űzött, két félárva lélek

A szél szelíd hárfáján siratja el azokat az élettel átitatott

emlékképeket, amelyek rejtelmes, örök rendelés szerint

édes múlttá lesznek. Egyetlen ölelésbe egész tegnapunk

beleférne, ám mégsem ott keresi menedékét, talán mert

tudja, a becéző kar kimerülhet, s földre hullva darabokra

törhet, akár a mindenség, mely könnyed lépteink alatt

roppant szét aznap. Emlékszel? Éltettük Erdély hatalmát,

s akkor örömében meghajolt előttünk egy világ!

...

Hosszú órákra elcsitult az Élet, talán másnak azok

csak apró semmiségek, de mi ketten, mint két őrült, két

bolond, hallgattuk, ahogy a régvolt vénült szíve dobog.

Lábnyomokat követtünk, mik már-már kifakultak, hisz

száz esztendeje annak, hogy csókba, könnybe fúltak.

Léda-sors, parfümös rege, szinte hallani még mindig:

a szirén éneke hangosan zengett, tőlünk idegenül, 

ám víg nászmuzsikájában egy végzet teljesült.

...

Üde harmattal töltötte kelyhét a sok tarka virág,

lelkünkre nyújtózott ki a vágy, a hegy, a mező, az

árny a fák alatt, s én szívemmel simítottam ajkaidról

azokat a rég vágyott örömszavakat. Míg lábunk alatt

feküdtek a falvak, mi nevet adtunk kacagva minden

bokornak. Hogy mosolyogtunk a Körös vad dühén!

Mindörökre élni, élni adassék! - fohászkodott bennünk

a kínból fogant szépség. Lábujjhegyen, mint ki édes

szenvedélynek áldoz, úgy siettünk fel a hegyre, Ady

házához. Lelkemig fájt, szívemig hatott, hogy nem

csókoltam retinádra azt a pillanatot. A hegy bokáját

ölelte egy titkos, méla hang. Hallottad? Hogy morajlott

át két falun az a rézharang! Majd valami zaj riasztott.

Vonatkerék-sírás, vagy a Halálkanyar felől jött a rianás?

Nem tudom, tán fátylas délibáb csúszott le a hegyről,

majd suhant is odább, míg mi, világból űzött, két

félárva lélek, szívünkbe préseltünk aznap ezer évet.

...

Majd este, míg a vér városa az alkony pírját leste, én

akárcsak a bukott angyalok, levettem ruhámról azt

a büszke csatot. Hagytam, hogy a pillanat köpüljön át

mézzé, s akkor vált két csonk világ egy szép egésszé.

 

VÖRÖS LILIOM