Henry Wadsworth Longfellow amerikai (1807-1882): SHAKESPEARE /Fordította Kosztolányi Dezső/

Zsúfolt utak forrongó képe tűn fel,
vérbő, csapongó emberáradat;
sikátorok dörgése; harci kürtjel;
sötét odúkba tengerészhadak
 
lármája; alvó, pihenő hajó-raj;
toronyharangzúgás; gyermekkacaj;
a kerti falon át két gyenge sóhaj,
ölelkezik a virág és a gally.

    
     Ezt érzem, hogyha lelkem álmodoz
     a legnagyobb Költő lelkében úszva,
     akit híven kegyelt mindegyik Múzsa.
     
Kezébe nyugszik az aranykoboz,
     szentelt babér simul roppant fejéhez,
     és ül közöttünk, Ő, a Musagetes.

Méreg és méz

Téboly vagy szerelem – szertelen őrület,
forgószél, orkán – kín, gyötrődés,
oh, de az Édenkert bogáncskert nélküled,

veled csak rosszkedv a gyűlölés!

Logika, bölcsesség és nyugodt, józan éj

tegyék dolgukat – hisz van elég;
kerüljön asztalra kenyér – jó sok karéj,

őtőlük várja az ember-lét!

Kell a tortára hab -- ruha éke hímzés,
karácsonyfán gömb, koronán gyöngy;
ám szerelem adja az élet csúcsdíszét,
nélküle a Föld szürke göröngy!

Átkozott-áldott a szerelem szeszélye,

erényt bűnné tesz és fordítva;
méregnek és méznek bűvölő szentélye;

keserű kávé – megcukrozva!

Filo-csibi

2015-11-30

 

Szemed csillaga nélkül...

Szemed csillaga nélkül elveszek,

elfog a rémület, hogy nem látlak,

pedig itt vagy szívemben-lelkemben,

örökké látlak, csak el ne hagyj,

múlhatnak percek, pillanatok, napok,

te mindig itt vagy velem, Szerelmem,

lobogó vágyam mindig Hozzád száll,

rossz pillanatok eltűnnek, ott vagyok!

Fodor Miklós (hifimiki)

Edgar Allan Poe amerikai ( 1809 – 1849 ): ELDORÁDÓ / fordította: Kosztolányi Dezső /

  

Valaha rég
egy drága-szép
lovag nagy útra szállott,

ment, mendegélt,

száz útra tért,

kereste Eldorádót.

Azóta agg
a szép lovag,

szívében átok, átok,

bármerre ment,

se fönt, se lent
nem lelte Eldorádót.

És végtire
lankadt szíve,
egy árny eléje állott.

Szólt: „Áldalak,
bús árny-alak,

mutasd meg Eldorádót.”

„Ott messzi túl,
a Hold kigyúl,
az Árnyak Völgye vár ott.

Vágtass, el, el”

Az árny felel,

„s eléred Eldorádót”.

Szivárványos úton...

 

Szivárványos úton megyek Feléd,

néha-néha még elborul az ég,

de nemsokára felragyog a Nap,

meglátom szép szemed és arcodat,

könnybe ragyog szemed, megölellek,,

soha többé el nem eresztlek,

nem számít semmi csak a Szerelem,

maradj örökké enyém Kedvesem!

Fodor Miklós (hifimiki)

Néhány kedves szó…

Néhány kedves szónak a zamatát ízleld,

lelked és tested rezdülését figyeld:

átjár minden zugot – édes mézét szórja,

mintha a tündérek harsonája szólna!

Ó, míly’ édes zene, hogyha attól hallod,

kitől öröm ódák ezek a szép hangok;

perzselik lelked a kezével írt betűk,

velük zengedezel, együtt szárnyalsz velük!

Gyöngy az út porában, szirom a tócsában,

reménye a szívnek fásult világában;

mint, mikor napsugár járja be a tájat,

balzsammal öleli virágokat, fákat!

Hogyha egy-egy szóra hullik a könnycsepped,

ne töröld le róla – a szó is könnyezzen;

boldogság áradjon érzés tengerében,

egymás gyönyörében, egymás szerelmében!

                         Filo-csibi

2015. november 29.

Victor Hugo francia (1808-1885): MERT MINDEN FÖLDI LÉLEK… / fordította: Szabó Lőrinc /

Mert minden földi lélek valakibe
átszáll, mint illat, ének, láng vagy zene;

mert minden élet annak, amit szeret,

rózsákat mindig ad, vagy töviseket;
 
mert április a lombnak víg zajokat
s az alvó éj a gondnak nyugalmat ad;
 
mert vizet a virágnak az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak a levegő,
 
s mert a keserű hullám ha partra hág,
a földnek, rásimulván, csókokat ád;
 
én, csüggve karjaidban az ajkadon,
a legjobbat, amim van, neked adom!

Gondolatom fogadd hát – csak sírni tud
ha nincs veled s tehozzád zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak mindig feléd!

Fogadd minden napomnak árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanutlanul és mámorosan

hizelgő dalra gyúl és hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül száll tétova
s csak te vagy íme végül a csillaga!

Vedd muzsámat, kit álma házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja, hogy sírsz te is!

S vedd – égi szent varázskincs –  vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs, csak szerelem!

:

Esik a hó...

Esik a hó, fehér a táj,

elmossa bánatunk, mi fáj,

meleg szobából szól Hozzád,

zengi szívemnek dallamát,

sűrű hópelyhek, elmentek,

Szerelmemhez üzenni?

Szívem most is Érte dobban,

hallom hangját egyfolytában!

Fodor Miklós (hifimiki)

Hallom szíved dobbanását...

Hallom szíved dobbanását,

édes szavaid dallamát,

érzem tüzednek melegét,

karod forró ölelését,

ragyogó szép szemed látom,

bőröd bódító illata,

lelked simogató álom,

végtelenül Hozzád vágyom!

Fodor Miklós (hifimiki)

Holdvilág

Éjfényű holdvilág – ezüstös holdsugár,
felhők közt bujdosol – magányod hold-útján;
ismered lelkemet, mire árnyak ülnek:

egyik felén öröm, másikon meg könnyek!

Ég mindenem – várja, hogy lássa kedvesét,
vágyó tekintetét, szíve epedését;
bevésse gyémántba, szíve rejtekébe:

legyen a rossz ellen boldog menedéke!

Kerek hold-tükrödben mutasd meg az arcát,
hogy megérezhessem szerelme hatalmát;
varázslata bűvét a szívembe zárom,

e szép-édes kincsre szenvedéllyel vágyom!

                             Filo-csibi

    2015. november 28.

 

 

Azt hittem
elég a hitem
hogy a Jó meg az Igaz
győznek a Rosszon
leküzdhetem bűneim démonaim
a romlást s a halált
s most itt fekszem
ezer sebből vérzem
kívül-belül
magamásta veremben
tele vérrel s vad szörnyeimmel
nincsen semmim
nem vittem semmire
gyerekeim félárván
egy rissz-rossz anyával
verseim fiókban porosodnak
kit szeretek alig látom
itt didergek
magányos vagyok és fázom
moccanni sem merek
még agyon nem ütött az isten
ez a pokol jeges komor
énekeltem és szerettem
hogy változtassam világom
s édeseim
de csak romboltam
tétova tehetetlen
hová menjek
hogy repüljek
szárnyaim szétzúztam
sebeim égnek
tán csak Isten megkegyelmez
s remélhetem
bele nem halok még
tékozló kusza életembe.

Francesca3

Johann Wolfgang Goethe német ( 1749 – 1832 ) : NYUGTALAN SZERELEM / fordította: Kosztolányi Dezső /

 

A ködnek, a szélnek,
száz szörnyű veszélynek,
sziklás meredeknek,
hónak, vad ereknek.

Hajrá! Nekimenni!

És sose pihenni!

Jobb volna körömmel
tépetni, veretni,
mint ennyi örömmel

tetézve szeretni,
ha égve a vágyban

szívhez közelítünk,
jaj, míly csodalágyan
sajdul meg a szívünk.

De hát hova essek?

Erdőkbe siessek?

Nincs béke velem.

Minden hiába!

Élet koronája

                                             te vagy, Szerelem!

Őrzöm a szépet

Fényes napok örömében
szenvedések tömlöcében
büszke énem megtépázva
szentjeimre sem vigyázva
felforgatok követ érte
mindenséget se kímélve
nem aloé, nem hal rendre
áldott gyógyír a lelkemre
mint szomjazó a friss vizet
éhező a friss kenyeret
éden-ámbrás képzetemnek
görcse fogja két kezemet
emlékekbe írt csillagok
ti fáklyaként világlotok
vigyázom a szépet holtig
értem szóló harangszóig
Uram, legyen a kísérőm
szép zárja le a szemfedőm!

Filo-csibi

2015-11-27

Bion ókori görög költő: ESTHAJNALCSILLAG /Fordította Szabó Lőrinc/

Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek,
Csillagom, ékszer a kék éjben, te, ki úgy ragyogod túl
fénylő társaidat, mint téged a hold, gyönyörű szép
Csillagom, üdvözlégy! s mikor engem drága találka
hív, a ma túl gyorsan lebukó hold fénye helyett add,
add az utamra arany lámpád! Nem azért megyek én, hogy
lopjak, az éjszaka vándorait se fogom kirabolni:
szeretlek! és illik pártolnod igaz szeretőket!

 

Bertolt Brecht német (1898-1956) A SZERELMESEK /Nemes Nagy Ágnes fordítása/

Nézd, ott a darvak óriási íve!

A fellegek, melléjük adva társnak,
már vélük húznak, mint ki elröpítve
egy életből másik életbe átcsap.

Egy-gyorsasággal, egyenlő magosra
törve úgy tetszik: többé el se válnak,
hogy így a felhő s a madár megossza
a szép eget, a néhány szárnycsapásnyit,
hogy egy se késsen, nálunk maradozva,
s ne lásson mást, csak azt, hogy’ ring a másik
a szélben, mit éreznek mind a ketten,
együtt feküdve röptükben halálig:
a semmiig sodródva a szelekben.

Ha megmaradnak s egymásnak maradnak,
addig mindkettő ép és sérthetetlen,
addig hessenthetők és könnyen messzecsapnak
onnét, hol puska szól vagy zápor tömörül fenn
s míg kél a nap, hold, és megint lelappad,
csak szállnak ők, egymásba elmerülten.

Hová, ti? – Sehová. – És honnan? – Mindenünnen.

Szerelmünk Ünnepe

Ünnepnap a mai, Szerelmünk Ünnepe,

ahogy Te akartad Drága, úgy szeretlek,

ünnep lesz minden éjszaka melletted.

Szerelmünk lángja mindörökre ég, lobog,

együtt leszünk végre, valahára,

millió éjszakán, egymás szemébe nézve!

Fodor Miklós (hifimiki)

Álmaim

Álmaimban látlak, eljöttél hát mégis,

úgy szeretsz, ahogyan képzeltem is mindig;
ide idéztelek téged vonzalmammal,
megbékélek immár boldogan sorsommal!

Nincs olyan hatalom és nincs olyan törvény,
hogy ne álmodjalak minden éjjel mellém;

együtt vagyunk végre – velünk a Szerelem,

örökké szeretünk: én Téged, Te engem!

                             

                          Filo-csibi

            2015. november 25.

Gyönyörű virágok idézetekkel és gyönyörű zenével

NEKED !

https://youtu.be/SU6GmT6w4Ow?list=RDBVfEzBvasN0

A virágok királynője 2..wmv

NEKED !

 https://youtu.be/BVfEzBvasN0

ű

Mihai Eminescu: román (1850-1889) KINT MEGREMEG A NYÁRFA-ÁG /Fordította: Képes Géza/

 

Kint megremeg a nyárfa-ág
   és ablakomra koppan –

Úgy érzem most: a kerten át
   te jössz felém titokban.

A tóba csillag fénye hull
   s lent megdereng a mélyvíz –

Úgy érzem: kínom elcsitul
   s már megbékélek én is.

A hold szikrázik fényesen,
   a felhő szerteszéled –

Úgy érzem: rád emlékezem
   mindig, amíg csak élek.

Az éjjel

Vénül fénye a Nap sugarának.
földet az árnyék festi tele,
szőnyege szürke esti homálynak,
hollószín lesz a kékség ege.

Madár-fészkekben elhallgat a nesz,
álmokat fúj az esti szellő,

bércen és réten is honol a csend,

éjfény világa némán feljő.

Szunnyad a rózsa, ma nem nyílik már,
hírnök illatát hinti szét,

szép kelyhét zárja és álmodik tán,
vágyik hajnalban kinyitni még!

Fátylat terít a koromló éjjel,
csillagok Holddal a mécsesek,
csak magány bandukol a sötétben,
óvón vigyázzák az éjfények!

             Filo-csibi

    2015. november 25.

Babits Mihály ( 1883 – 1941 ): LELKEM KISZIKKADT MEZEJÉN

Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek,

annak, ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,

kit boldog lennék boldogan

tudni, álomnál édesebb

életben, s mégis én teszem,

hogy az élete csupa seb.

Fojtó, szélverte, zord mezőn
böngészve, sírva keresek…

Szegény, szegény virágaim,

be fonnyadók, be kevesek,

bús menekültek, mint magam,

s halálra szántak s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán,

amit most lábadhoz teszek

Tűnődöm olykor, édesem,

jobb lesz-e már, ha nem leszek?

Lesz-e nyaradnak ősze még

vidámabb és virága szebb?.