Rendszeres olvasók

2014. december 31., szerda




Köszöntelek Újév, köszöntelek szépen, mint anya gyermekét, mely világra jött éppen, mint kinyílott hóvirág az első sugarat, mely szirmaira szórja a fénycsillámokat. Úgy köszöntelek, mint egy bohó álmodó, ki elhiszi, hogy benned majd megtalálható, mindaz, mit a többi évben sosem leltem meg, mert nem tartottam eléggé érdemlegesnek, azt, hogy hinni tudjam, lesz egy olyan év, mely átszínezi, felragyogja létem értelmét, és elhiteti velem, hogy egyszer egy napon, színes fényben világlik élet-csillagom. *Kun Magdolna*

2014. december 28., vasárnap

Helen Keller: Csöndes, sötét világom (egy siket-néma-vak leány önéletírása)



 
„Világosságot! Adjatok nekem világosságot!” Ez volt az én lelkem szótlan kiáltása, s ím a szeretet fénye éppen abban az órában sütött rám. Közeledő lépteket vettem észre. Kinyújtottam a kezemet, mintha anyám közeledett volna felém. Valaki megölelt, karjai közé szorított. Ez ő volt. Ő, aki hozzám jött, hogy jelentést tegyen nekem minden dologról, sőt annál is többet, hogy szeressen engem!
 
dr. Boros György ford.

2014. december 27., szombat

Tűz vagy


Parázsból
 fellobbant tűz vagy,
mely bűnlángokkal éget,
de ugye te is érzed,
mily boldog vagyok így is,
hisz százszor inkább
bűnlángokban égjek,
mint egyetlenegyszer
tisztességes becsületből
ne szeresselek
téged
Hisz, ha nem szerethetnélek
nem lennék egyéb,
mint hamuba hullt gyöngykönny,
mit zápor hamvaszt szét
feketén gomolygó füstté
mindaddig,
míg el nem nyeli koromnyomát
a vérző felhőt ringatgató
csillagtalan ég. 
Kun Magdolna

Kitartó hűség


Látod ezt a rózsát,
már elhalt minden szirma.
Az idő, szépségét is
hervadásba fonta,
de hűségét még halála sem
lophatja el tőle,
mert ez a rózsa
holtan is ráhajlik
arra a másik rózsatőre,
mely valaha párja volt
egy virágöltőnyi
boldog nyáridőbe.
 
Kun Magdolna

2014. december 25., csütörtök

Elszállnak az évek zenés vers

Karácsonyi gondolat


Ma még a szeretet lángja egekig lobog,
ma még a szívünk is egyformán dobog,
de, ha elmúlnak az ünnepek, hová is lesznek
azok a puhán ölelő, bársonyos kezek.

Hová lesz belőlünk a tiszta szeretet,
ami karácsonyi napjainkon kiteljesülhet,
és elhiteti velünk, hogy minden ember lelke
Istentől kapott jósággal van telve

Miért feledjük el, hogy kérész életünk,
csak egy röpke perc, mert aztán elmegyünk
oda, ahol már nem lehetnek velünk
azok, kiket karácsonykor szívünkre öleltünk.

Amíg időnk van szeretni, addig szeressünk,
mert odaát már magunkban leszünk,
nem lesz vigyázónk, nem lesz támaszunk,
csak elsápadó könny, miket titkon hullatunk.

Az élet itt a földön megadatott nekünk,
hát minden egyes napot kincsként becsüljünk,
és szeressünk-szeressünk, ahogy senki más,
hadd legyünk többek, mint némely embertárs.

Kun Magdolna

2014. december 24., szerda

Szeretet kérés


 
Legyen a szívedben számomra
mindig annyi hely,
hogy évek múltával sem
feledjél majd el.
 
Őrizd emlékem, akkor is, ha már
havas fenyőágon ringó lelkem
csillag közt kószál.
 
Mert, amíg a szívedben leszek,
bárhová megyek
a te mosolyod ragyogja át
minden léptemet.
 
Kun Magdolna

IHLET-ASSZONY

  http://forum.p24.hu/forumkep/13/125001/443/13270582/1.jpg
 
Úgy figyelek sejtelmes szavára!
Titkokat súg, csakis énnekem

Úgy figyelek sejtelmes szavára!
Titkokat súg, csakis énnekem,
de illékony, mint a könnyű pára,
Ihlet-asszony, az én végzetem.

Lángvirág ő, hajnalomba oltva,
ébredéstől szítja tüzemet,
perceinket Isten rakja sorba,
rózsafüzér ez az üzenet.

Boldog ember, aki benne bízik,
igaz hittel ha tollat fogok,
versem sora ettől majd felizzik,
lángra gyúl, és szent fénnyel lobog.

Érzem, lassan közeleg az este
a nagy, sötét bársonytakaró;
rája arany csillagokat fest-e
e Szellem, a mindent akaró?

Hálaszóval írom ezt a verset,
megköszönöm, édes Istenem,
a sok áldott vele töltött percet;
köszönöm, hogy megadtad nekem!

Szilágyi Ferenc Hubart

2014. december 21., vasárnap

Irgalmatlan vajúdás


Zokog a tollam. Papírért kiált,
hogy Istennek új csodáját fesse.
De nem tud... hegye kínoktól kivájt,
csak szenved, jajong. Kínját ültesse

tejszínű lapra? Vérezze össze?
Fáj-virágból szőjön ma is verset?
Bánat-lakta dala hadd fürössze
a holt színekben szunnyadó percet.

Talán majd holnap kacagni is fog,
s vele együtt a százfülű világ.
De ma a kínt-oldó, vén papírok
erejük fogytáig ölelik át.

VÖRÖS LILIOM

2014. december 20., szombat

Isten ajándékai


Isten ajándékai azok az emberek,
akik csendes szeretéssel fogják a kezedet,
hogy vigaszt adjanak, mikor nagyon fáj,
ha arra gondolsz, ki a csillagokban jár.

Hisz ő már sohasem jöhet hozzád vissza,
de szíved érte fájását a Jóisten is tudja,
így mindig ad melléd néhány barátot,
akik vigyázzák életedben a szeretetlángot.

Amíg vannak barátok, kik melletted vannak,
nem kell félni attól, hogy mind cserbenhagynak,
mert amíg egyetlen barát is szorítja a kezed,
felül tudsz emelkedni bánatod felett.

Kun Magdolna

2014. december 19., péntek

Kovács Daniela: Lélekszakadva (hangosvers)


Merre menjek, mondd? A Semmi bekerít,
halk suttogásomat sodorja szerte.
Bárcsak hallanád, ó, bárcsak lelkedig
jutna életlázam, vak éjem csendje.

 

Hol keresselek? Suta kényszer kerget,
számolom a percek másodperceit,
de csak gyászos árnyak és kínkeservek
rezegtetik vadul bensőm húrjait.

 

Merre vagy, mondd? Véresre, elevenig
marat hiányod. Nézd ezt a friss sebet!
Mázsányi magány űz feléd. Mondd, meddig,
merre menjek, hol vagy, hol keresselek?

Karácsonyi kérés


Ha majd terített asztalodon díszes gyertyák égnek,
és fényükben meglátod az ünnep-melegséget,
gondolj mindazokra, kiknek könnyeik
félresiklott életük múltját öntözik.
 
Gondolj azokra is, kiknek karácsonyi éke
pár megcsonkolt mécses, melyeknek ki-kialvó fénye
oly fáradt lánggal ég, mint az a hamvadó parázs,
melyre a pergő idő füstködöt szitált.
 
S ha majd mindez miatt lelkeden borzongás fut át,
köszönd meg egy halk imával Isten jóságát.
Köszönd, hogy nem éhezel, nem fázol a télben,
és nem vagy koldus, kinek könny ül a szemében,
 
mert míg te a faalatti ajándékod szalagjait téped,
ő papírpárnán álmodja a meleg-menedéket,
hisz neki a párnája is csak néhány papír, s rongy,
amelyben éveinek, napjainak fájdalmai volt.

Kun Magdolna

Angyalszárnyakon hv

A szív is meghal néha hv

Kovács Daniela: Ugye nem késtem el? (hangosvers)

Sosem mondtam el. De csendem dacára
úgy kúszott fel a szó torkom szűk falán,
mint a lián a bozót derekára:
hiányzol, szeretlek, szükségem van Rád.

 

Hány év dac, gőg szakított ketté minket,
s én hányszor merítettem újabb erőt,
hogy látni akarjalak... s vétkeinket
hótisztára mossam mindkettőnk előtt.

 

Haragudtam Rád. Tán gyűlöltelek is
a meg nem kapott, lágy ölelésekért.
Váddá nőtt a dac, rágott, mint a pestis,
és tudom, hogy nyila mindig szívet ért.

 

Megszülnél újra? Mondd, vajúdnál velem?
Újra hordanál engem szíved alatt?
Vad növésed voltam, már-már idegen,
de a Te fiókád, a Te madarad.

 

Hiányzol. Szeretlek. Szükségem van Rád.
Ugye nem késtem el? Ugye hallod még,
hogy naponta áldom lábaid nyomát.
Bár elmondtam volna... akkor... réges-rég.

Giovanni Marradi - Only You

Ágról-ágra


Az ember is olyan, mint a hazátlan madár.
Ágról-ágra száll, míg otthont nem talál,
s mikor otthonra talál, féltőn óvja fészkét,
hisz az adja neki szíve melegségét.
 
De az évek múlnak, s a fészek is kihűl,
mert az a forróság ott a szívben legbelül,
már eltemeti magában a nyári virágzást,
s nem érez mást, csak őszi hervadást.
 
A vándormadarak úgy költöznek el,
hogy örök tavaszt nyitnak emlékeikkel,
mert tudják, csak úgy térhetnek vissza,
ha erős kitartásuk a szélsodrást is bírja.
 
Az embert is érik erős szélsodrások,
melyekbe belevesznek az élni akarások,
de ha hűsége töretlen a nyárérzéssel szemben,
nincs az a tél, mely tűzlángú lelkében
virágot temessen.

Kun Magdolna

2014. december 18., csütörtök

Örültem a madaraknak



Örültem a madaraknak,
oly vidáman röpdöstek az égen!
S kívántam bár madár lennék én is,
dalolnék és dalolna az ég is.
De nem lettem dalos madár,
harcok folytak, s én voltam az élen...

Kiültem az út szélére
amikor a búzakalász érett,
s kívántam, bár kalász lennék én is,
porból jöttem, s kenyér lennék mégis...
Nem lehettem búzakalász,
nyárra fordult, elsodort Élet.

Szép levelek ékesíték
arannyal az égig érő fákat,
s kívántam, bár levél lennék én is,
szép a tavasz s lám mily szép a vég is,
nem lehettem arany levél,
fa lettem és most az eső áztat.

Nagy pelyhekben hullik a hó,
betakarja lábnyomaim szépen,
s kívántam, bár pihe lennék én is,
simogatna akkor még a szél is...
Nem lehetek már hópihe,
fehér szárnyam régen széjjeltéptem... 

Gligorics Teru

KUN MAGDOLNA VERSEI

Szívtöredékek

2014. december 16., kedd

Karácsonyi ölelés zenés vers

Szárny szegetten


Kicsiny, beteg madár,
alacsonyan szállj,
mert ha magasba repülsz
szárnyadat szegik,
s akkor csak zuhansz-zuhansz
egészen a sziklakövekig,
ahonnan már nem lesz felállás,
nem lesz másik élet,
mert ha átdöfték
szíved az éles sziklakések,
nincs az a hit,
s nincs az-az erő,
mely valaha is
repülésre
késztet.

Kun Magdolna

2014. december 13., szombat

Fáradt dobbanás


Mint ki haldokolni készül, úgy lüktet szívem,
mintha meg-megállna benne a fáradó ütem,
mely oly sok éven át, tartotta magát,
s őrizte ritmusának nesztelen zaját. 

Mi lesz velünk szívem, ha nem dobogsz tovább,
ha mindketten feladjuk az élni akarást,
és csendben állva várjuk, hogy az őszi szél
átlibbentsen minket az időkerekén.

Miért van szívem, hogy minden érzésünk,
akkor teljesül ki, mikor elmegyünk,
és akkor értékelik ön-mivoltunkat,
mikor temetői csend vigyázza örök álmunkat.


Miért sírunk szívem, miért könnyezünk,
régi, boldog érzést miért temetünk,
hisz oly sok idő telt el, míg megtanultuk azt,
hogy az élet csak egy röpke, múló pillanat.


Kun Magdolna

Vess meg bátran


Ma láttam a megvetést szemed bogarán.
Mondd csak, ültél-e már sorsom küszöbére,
és onnan láttál-e túl minden zárt szobán?
Talpad vére csordult-e utam kövére,
ettél-e nyers fájdalmat múltam asztalán?

Jöjj hát közelebb. A szakadéktól ne félj,
a csipkeszirt mentén fészkelt minden vágyam,
itt felsíróbb a szél, meredek a szegély,
de tiszta könnyüket a bazaltba vájtam.
 Számold meg a bevésést, s utána ítélj!

Hallgasd meg a csöndet, melybe temetkeztem,
ha kegyetlen vád ért. A szó metsző gyilok.
Tán hitvány is voltam, vágytam és elestem,
ám a vétkek büntetése szent égi jog.
Közelebb is jöhetsz, lépj át a csendemen.

Nézd csak meg legtisztább álmom temetését,
nem zihált még ily fájón emberi lélek,
nézd, hány kétség marta szárnyam lengetését,
és mégis nemesít a tudat, hogy élek.
A sors pedig kacag. Hallod nevetését?

Már kikacaghatsz Te is, ítélj el bátran,
de tudd, hogy sorsomat nem cserélném veled.
S legyek indulat bár, vagy méreg a szádban,
lásd, lelkem még mindig új cél felé remeg.
Hogy közel engedtelek? Már meg is bántam...
 
VÖRÖS LILIOM

2014. december 9., kedd

Mi marad belőlem


Mondd, mi marad meg belőlem neked,
ha elvágtáznak velem a gyors iramú szelek,
s ha nem leszek már más, csak levélroppanás,
mely próbálja túlélni a bakancstaposást. 
 
Mondd, megmarad-e szívedben virágillatom,
halk sóhajjal belé dúdolt álmatag-dalom.
Azok a nyári lopott csókok, azok a téli ölelések,
mikről szép gondolatú versszavak mesélnek.
 
Mondd, meddig őrzöd meg kezem lágyságát,
összekulcsolt ujjainknak szilárd tartását,
szemem tekintetét, mely szemedben parázslott,
mikor ábrándos ajkunkon csókok nyoma látszott.
 
Mondd, sírsz-e értem párcsepp emlékező-könnyet,
melyek múltunk idejéből vulkánként kitörnek,
vagy végleg feledésre ítélsz néhány év után,
hogy soha többé ne kelljen gondolni reám.

Kun Magdolna

Éltető napsugaram


Éltető napsugaram
nélküled nem vagyok
nekem nem kellenek
a hold sem a csillagok
csillogó szemed
nélkül meghalok
égő vágyak
gyönyörű holnapok
jöhet bármi
én veled vagyok
add az ajkad
mézízű csókjaid
a képzelet
hozzád repít

hifimiki

2014. december 8., hétfő

Cím nélkül

Az álmoktól kapjuk a legszebb semmiket.
 
Nagy Ilona

Cím nélkül

vajon mit érezhet az elszakadni készülő fércöltés kabátod ujján, mikor tudja, csak a lélek képes újra összetartani anyagot és cérnát.
tű nélkül varrjuk össze hiányunkat, de holnap látni fogjuk a kiserkenő hajnalfényt, felsebzett  érintéseinkben


vajon le akarod-e fejteni
a bokád köré kulcsolódó szelíd erőszakot, hogy helyette pillantásom égesse rá megszökni készülő gondolataimat, amelyek mint megannyi sejtatom, egyben tartják kettőnk mikrokozmoszát

vajon megmutatod-e vándorló életutamat tenyered barázdáin át, egy talpalatnyi titkot, a markodba izzó feltámadásomat, hogy halni feledjek

vajon felkiáltasz-e értem a hold peremére, hogy figyeljenek rám az ázottá málló felhőistenek, s burkolják be imáinkat a felettünk lebegő éjszakába, miközben levetjük rongy ruháinkat, csendesen...


Zohar

Megtörtem már Anya


Megtörtem már anya, nem vagyok a régi,
bátorságom sincs, mely kitartásom védi,
s amely biztatna arra, hogy jön még olyan nap,
mikor élni akarásom rózsákat fakaszt. 

Nem vagyok már hősöd, csak egy áruló,
ki mindent letagad, ha nagyon fáj a szó,
s ha nagyon hangos benn az a zörgő szívverés,
mely halálra ítéli kérész-életét. 

Nem vagyok már anya, kicsi királylány,
ki csillagokkal álmodik a holdfény sugarán,
és utazni sem utazhatom a mesék hintaján,
mert kivénhedt régen táltos-paripám,

mely elrepített veled az álmok országába,
oda, ahol mosolyból állt lányod palotája,
ahol beszélő virágok nyíltak minden léptemen,
s ahol te voltál anyám az élet-ékszerem.

Kun Magdolna

A holnap asztalánál... György Viktória Klára

2014. december 7., vasárnap

Éjjeli fényölelés


A Hold ma éjjel lekúszott a földre,
akár egy jelenés, csalfa délibáb.
Előbb egy faágra, majd háztetőnkre
rakott fészket magának a fénynyaláb.

Ám ahogy az Idő lomhán percegett
falióránk nagy mutatója alatt,
a kacérkodó fény leereszkedett
és szobám párás üvegére tapadt.

Játszottam vele, de tudta, hogy látom.
Kíváncsian vártam, jön-e közelebb.
S Ő úgy siklott végig selyemruhámon,
mint valaha te a vágyaim felett.

Bőrömhöz ért. Mint tavaszon a pázsit,
oly puha volt. Akár a nemes pamut.
Rám simult, mint aki odakünn fázik,
s majdnem pirkadatig mellettem aludt.
 
VÖRÖS LILIOM