A Hold ma éjjel lekúszott a földre,
akár egy jelenés, csalfa délibáb.
Előbb egy faágra, majd háztetőnkre
rakott fészket magának a fénynyaláb.
Ám ahogy az Idő lomhán percegett
falióránk nagy mutatója alatt,
a kacérkodó fény leereszkedett
és szobám párás üvegére tapadt.
Játszottam vele, de tudta, hogy látom.
Kíváncsian vártam, jön-e közelebb.
S Ő úgy siklott végig selyemruhámon,
mint valaha te a vágyaim felett.
Bőrömhöz ért. Mint tavaszon a pázsit,
oly puha volt. Akár a nemes pamut.
Rám simult, mint aki odakünn fázik,
s majdnem pirkadatig mellettem aludt.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése