Úgy járt-kelt bennem a számtalan tavasz
mint kurjongató, eszelős bolond
örvényükkel belém ástak ezer szívpanaszt,
de mind elillant, mint mi sosem volt.
Majd nyarak jöttek, s velük, annyi tervezésem,
mit remegve szőttem lázba, csókosan,
már rég vártalak, de messze nézni féltem,
csak remélni mertelek téveteg titokban.
Ám jött egy ősz, mely bőszen belémkapott,
mely magával vitte a legszebb örömöt,
szűzi, tiszta álmom, mely gyorsan elhamvadott,
és melynek hamvadása azt hittem, örök.
.
.. majd jött egy másik... bár itt még kín borongott,
és gyönge szívem már szakadni feszült,
de fölém hajolt éltető angyalmosolyod,
s az örömtől pillám sírni nehezült.
Jöhetnek már zord, féméjjelű telek,
melyek fagyot juttatnak minden pórusomba,
a tudat, hogy szeretsz, hogy viszontszeretlek,
betódulva melegít selymesen, suhogva.
VÖRÖS LILIOM
