37

Óvatosan lépkedtem ködbe bújt karácsonyok üveggömbjeinek fényei között. Bőrömön táncoltak még a rám aggatott félmondatok, kikacagták a fenyőillattal fércelt elmúlásomat. 

Karácsonyba bújtatott újjászületésem ez. Ahogy az utolsó fénygömb is megtalálta gyantába kövült helyét a tűlevelek biztonságában, felbukkanó arcok csillantak elő. Nem többek már, mint kirojtosodott emlékek köpönyegem szélén.

Ismerős arcok képmásai ölelkeztek az elkopó verssorok néma tátogásában:

Harminchét be nem váltott ígéret, 

harminchét félig megélt élet

harminchét simogató mondat, 

harminchét varrás mentén szakadó gondolat,

harminchét meg nem született barátság, 

harminchét félreálmodott, igaznak hitt hazugság.

*

Egy befejezetlen verssor anyám szívéből...Nélküled nem lennék anya

és egy rám akasztott kérdés a messzi távolból...Ugye tudod, csak az angyalok születnek ma...

*

Tejfehér minden körülöttem. Nem is bánom. Mert így képzeletemmel megrajzolom Veled a karácsonyom. Tanítasz várni, elvárások nélkül. Hogy ne higgyem azt, van egy nap, amikor elvárhatók a szavakba kulcsolt érintések. Semmi sem elvárható. Éppen ezért olyan magasztos és lélekbalzsamos, amikor kapsz. Nem többet, csak néhány, kizárólag Neked megszentelt gondolatot, a 365 napból rád ragyogó, felkacagó pillanatot és nem azért, mert elvárod Tőlük a sablonos börzdéjt.

Benned hiszek. Mert már kitörölhetetlenül megszülettél lelkemben. Még kereslek, még keresel. De lesz egy nap, egy igazán szürke, semmit mondó nap...A mi születésnapunk.

:)

 

Zohar