Az ember szüntelenül lohol, fut, szalad,
s míg szíve átalussza ezeréves álmát,
ő elméjével űzi azt, mint valami vadat
az Élet két part közti ködhomályán át.
Ó hány gyönyörű álmot űztem eddig én is!
S amikor némelyikre utam pora szállt,
újra kiástam, mint valami fétist,
számon se tartva bukásuk dús sorát.
Ma már nem ások. Nem kell régi álom.
Peregjen mindre rozsdás fűzfa-bánat,
ragyogjon a vén Nap végre új csodákon,
melyekben Téged, Téged megtalállak.
VÖRÖS LILIOM
Addig játszhatunk
VálaszTörlésmíg a Szerelem himnusza
ránk talál
s utána átléphetünk
egy másik dimenzióba
hol együtt leszünk
kit szeretünk
örökre!
Gyönyörű versed könnyfakesztó!
Ölellek szeretettel:
Miki