Gyertyafényben

Ma gyertyafények lángja ragyogja az eget,

ma könnyek lepnek el minden arcot, szemet,

és hófehér virágokkal díszítik a sírokat,

tiszteletet adva a bennük lévő holtaknak.

 

Ma sírnak fenn az égben és sírnak lenn a földön,

ma minden lélekhez lesz, majd aki eljön,

 hogy az emlékek virágát átnyújtsák nekik,

azokat, melyeket imák, és könnyek öntözik

 

Ma nincs elválasztó fal ég és föld között,

mert ma minden élőlélek az égbe költözött,

hogy egy gyengéd simítással megérinthessék,

azokat kik áttündöklik szívük legmélyét.

 

Kun Magdolna

Amikor a félelem szívemen piheg, úgy viselkedek, mint egy árva kisgyerek, kinek bátorítás kell, szép szó, ölelés, hogy megsokszorozzák hite erejét. Amikor a félelem torkom szorítja, szép mese kell nekem, ének, muzsika. Két szerető kéz, mely lágyan simogat, mikor a kíméletlen élet pofont osztogat Amikor nagyon fáj, ez az átkos félelem, szoríts magadhoz, szoríts kedvesem, mert közelséged mindig bizonyságot ad ahhoz, hogy le ne győzzék kitartásomat. *Kun Magdolna *

Félelem

Amikor a félelem szívemen piheg,

úgy viselkedek, mint egy árva kisgyerek,

kinek bátorítás kell, szép szó, ölelés,

hogy megsokszorozzák hite erejét.

 

Amikor a félelem torkom szorítja,

szép mese kell nekem, ének, muzsika.

Két szerető kéz, mely lágyan simogat,

mikor a kíméletlen élet pofont osztogat

 

Amikor nagyon fáj, ez az átkos félelem,

szoríts magadhoz, szoríts kedvesem,

mert közelséged mindig bizonyságot ad

ahhoz, hogy le ne győzzék kitartásomat.

 

Kun Magdolna

Könnyel áldatott

Elfáradtam már, szívem sem a régi,

minden zörrenését könnyek nyoma vérzi.

Könnyek, melyek sorsomnak azon ékei,

amelyek a szívben fényesednek ki.

Szép ez a sors nékem, akkor is, ha könnyes,

s ha ezen könnyek száma napról-napra több lesz,

mert akinek Isten könnyeket adott,

annak lelke is tőle áldatott.

Kun Magdolna

Mindig arra menj hv

Titokban sírj

Csak titokban sírj, mindenkitől távol,

ne lássák szemedben a homálycseppeket,

mert akik látják, úgy sem változtatnak

azon a mélyre törő fájdalmon,

ami a szívedben hajtást gyökerez.

Kun Magdolna

Cím nélkül

a csend bársonyszékébe süppedt el annyi gondolatom, s fejtámla mögé bújtatja magát áttetsző itt-nemlétem...a Sors hátam mögé settenkedve próbál meglepni, de nem leli, csupán földbe nőtt köpenytestem pamutburkát...nem vagyok itt, csak foszló felhőkről lelógó esőcseppben látszom, vagy tovakúszó napsugár utolsó káprázata formál...lecsendesedtek a falba vénülő fél-sóhajok bennem, horgolt csipkehálón át szőtte belém póktestét az újjászületés.

Moha

Cím nélkül

 

 

 

 

 

 

lefejtettem testem

a rád-gondolásról

és a lelkek tovább- „szeretkeztek”...

Moha

Távolról szeretve

Nappal magam vagyok, s a gondolataim.

Azok, melyek mind-mind rólam, s rólad szólnak.

Azon vágyainkról, s azon álmainkról,

melyeknek rejtett titkain könnyezik a holnap.

 

Mert mi csak távolról szerethetjük egymást,

mi csak távolról fájhatjuk azt a nagy hiányt,

ami hosszú éjszakákon addig kínozza a lelkünk,

míg a sírás nem hint ránk csendes megnyugvást.

 

Bár, mi távolról is érezhetjük egymás közelségét,

 hisz a gondolatnak semmi nem szabhat határt,

mert az, gátat tör a szív előtt, s betonfalat bont

mindaddig, míg oldott nem lesz a tiltott boldogság. 

 

Kun Magdolna

Temetőben

Hideg van itt Mama, hideg van, s én fázom,

pedig a nap, fényt ont még az őszbe-ölelt tájon,

s néhány cinke pár is dalol még a fákon,

hirdetve, hogy élet újul a következő nyáron.

 

Csak a szívem Mama, az a jégderes,

akár a fagyos földre hullt avarlevelek,

mert mióta nem melenget áldott két kezed,

az sem érez mást, csak metsző hideget.

 

Elmerengek sírod felett, s arra gondolok,

hoznak e még nyarat nekem a múló évszakok,

vagy én is alant könnyezem azon éveket,

amelyek nélkülem görgetik az idő kereket

 

 Kun Magdolna

Nélküled mit sem ér

Már fakul a pír a város felett,
a lámpák elhunytak egymás után,
s a szürkületben, a falak mellett
a csönd suhan át puhán.

Homály gyomrában a járda halott,
csak néha-néha a bús szél sivít,
s a házak fölött egy kis csillag, ott
eleven mécsként virít.

Fenn minden felhő játszva összefut,
függönye selymes, bársonyos brokát,
és azon a gyöngyvirágos Tejút
csak sápadtan csillog át.

Az esti csoda éltetni árad,
átfut rajtam, akár a gondolat,
megfejthetetlen nyugalma áthat
és önmagába fogad.

És akkor hirtelen eszembe jutsz,
s a csoda kicsúszik szívem alól.
Te izzó parázs,tán, soha sem múlsz,

bár régen nem vagy sehol.

VÖRÖS LILIOM

Virágok közt lépkedve

Ma még virágok közt lépdelek,

s gyermekként csodálom

a csillaggal telt éj-eget.

Néha-néha pillangót is kergetek,

amely szárnyaiban hordja

a felszabadult érzetet.

Mert ma még megtehetem mindazt,

mi örömöt adhat,

hisz írhatok, mesélhetek,

szép szavú vigaszt.

De holnap már nem tudhatom

mire is telik,

abból a sok-sok megélt szépből,

mely itt benn a szívben

ékként viseltetik.

Kun Magdolna

Cím nélküli

 

szenderedő parázs őrizte elfagyó emléked,

lélekhasábok álltak gőgös tornyot odakünn,

de én védtem új lángok izzásától

utolsó korommal belém vésett üzenetedet...

Moha

Utolérhetetlenség

 

 

Mikor tudom, hogy jössz, boldogság önt el,

és felkacag szívemben minden ütemjel,

mert oly nagy öröm érezni azt a nyugalmat,

amit ölelő karjaid ringatása ad.

Mikor pillantásodban meglátom a vágyat,

könny lepte szemem is, csak tiszta képet láttat,

olyan tiszta képet, olyan tükörfényest,

amire a nap is irigykedve nézhet.

De ha elmész tőlem, a sok felszáradt könny,

végtelenbe nyúló bánat-utat tör,

hisz az a mély fájdalom, mi idebenn remeg,

tengerré duzzasztja a kihullt könnyeket.

S akkor átsiratok, átzokogok minden éjszakát,

mert nem tudom nem fájni azt a nagy hiányt,

mit már akkor érzek, mikor első léptedet,

az utolérhetetlenségbe belevéseted.

Kun Magdolna

Őszi napsugár

Melengess fényeddel őszi napsugár,

hadd érezzem benn, hogy virul még a nyár,

hadd érezzem azt, hogy a kristály-könnyű tél,

dermedtségében is új tavaszt ígér.

Mert míg fényed melenget, én is érzem azt,

ez a kihűlni kész fáradt szív, őriz parazsat,

parazsat, mely lángra lobban akkor is, ha már

minden dobbanáson pernyenyoma száll 

Kun Magdolna

Szűcs Judith - Legyen ez a tűz

Fodor Miklós Ha már nem szeretsz

Marcellina:Néhány szép álom

Elengedtelek-Land let- hv

Kismadár hv

A fájdalom örök..

Könnyek helyett

Ha beszélni tudnék kisgazdám

könnyeim helyett,

s elmondhatná eb-szivem,

mily gyötrő látni szenvedésedet,

talán jobban megértenék az emberek,

milyen az-az önzetlen és hűséges

kutyaszeretet,

Ha festeni tudnék vérző mancsaimmal

és rajzolhatnék színkrétával,

mint a gyerekek,

én nem rajzolnék mást neked,

csak pillangókkal telt, napos réteket,

hol együtt futhatnánk le az időéveket..

Ha ember lennék kisgazdám,

messze mennék tőled,

hogy öreg szívem ne gyötörje

hervadt-virág léted,

hisz az állat is ugyanolyan érzőforma alak,

mint az egyre sokasodó ember-áradat,

kik életüket adnák azért,

hogy megmentsenek téged.

Ha megértenél kis gazdám,

elmondanám néked,

az ember és kutya közti nagy-nagy

különbséget,

mely csak ennyiből áll

Míg némely ember ellent fordít

a felénk nyúló kéznek,

addig a kutya hűségével fogja át

mindaddig a percig,

míg el nem éri őt is

a mindenkori

végzet

Vers: Kun Magdolna

Vigyázd szívem

Vigyázd szívem, mert némelyik helyen,

a nagy-nagy élni akarás már életképtelen,

hisz bárhogy küzd az idő ellen, minden hiába,

elkopik, elszakad az erek hajszála.

Így a szív gyenge lesz, verni sem úgy ver,

szabálytalan lesz benn minden ütemjel,

még az is, ami annyi-annyi hosszú éven át,

sorsával vívta a kemény harc-csatát.

Vigyázd szívem, mert én már nemigen tudom,

hisz akaratlanul is ronccsá fájdítom,

és hiába noszogatom, s hiába biztatom,

csak árnyékként követ lépésnyomomon.

De tán te még erőt adhatsz makrancosságának,

s az hinni tud érző szíved biztató szavának,

mert a szív mindig., de mindig azon szívre hallgat,

amelyiknek dobbanása ütemébe olvad.

Kun Magdolna

Kovács Daniela: Én felvállallak - hangosvers

Nagy Ilona: Semmi forte... (hangosvers)

Üvölt a vészharang

Beteg a Hazánk, Barátom. Beteg.

Fénylő bízása nyomorrá duzzadt,

az alázat megvetéssé vedlett.

Nincs már senkiben ép értéktudat?

 

Nem hajt új ágat ősmagyar nyelvünk?

A szép szó elhal. Nem kell senkinek.

Meghajszolt és holtra fáradt lelkünk

behódol korunk törvényeinek?

 

Hagyjuk? Én bizony nem. Nem hagyhatom.

Kazinczy lüktető láza visszatart.

Nézd, Barátom... gyűl a sokadalom,

Ady Komp-országa Nyugat felé tart.

 

Én nem megyek. Állom majd a szitkot,

de nem alkuszom. Nem én, Barátom.

Boldog tagadás ez, mely nem inog.

Parányi porszem tán, de sajátom.

 

VÖRÖS LILIOM

Hulljon csak a könnyed

Amikor fájdalom kínozza a szíved,

s te futnál-futnál, de sehová sem lehet,

mert bármerre vinne földön futó lábad,

lelkedben maradna a mélyre rejtett bánat,

hát sírd ki magad, engedd hullni könnyed,

hadd ontsák fényüket azok a rejtőzködő cseppek,

hisz minden kihullt könny a lélek azon éke,

mely jövő-utat ragyog a jelen végzetébe.

Kun Magdolna

Talán majd egy napon hv

Kopogtatás nélkül

Emelj fel

Ha szeretlek, miért zokogok,
miért nyomasztanak a köznapi gondok,
miért úgy járok-kelek, mikor sötétül,
mint ki görnyedt háttal jön egy temetésről?

Hát nem érted? Valahányszor hanyatlik a Nap,
én minduntalan látom a sírhalmokat,
és cipelem magammal a világ kínjait
s a lét másvilágra nyúló árnyékait.

S amikor fellobbannak kinn a lámpa-lángok,
képzelt utakon koldusokat látok,
szeretetre éhes, bánatos szemeket,
a semmit markoló embertenyereket.

Magányukat érzem. Átok ez vagy áldás,
hogy másnak vakság, ami nekem látás?
Akár az éj sötétlő gyászszíne,
olyan a világ keserű szíve.

Látszat-életnek halottjait látom. 
Mint holt levelek ringnak a lefagyott ágon,
kényszerből élnek egyabban a házban,
de sok éve nem égnek egyforma lázban.

Árva gyermekeket. Iszonyú. Iszonyú,
értelmetlen halál, gyilkos háború,
angyalok danáját hallom mindörökkön,
ringatják, ringatják a sok üres bölcsőt.

Majd hallom az éj homályán át
egy meg nem született magzat sikolyát,
a világ négy sarkából dől, dől a vér,
harc, szégyen, hála egy falat kenyérért.

Látod? Látod? Isten átka rajtam,
csókold hát meg kíntól vérző ajkam,
emelj fel, ölelj szorosan, szeress,
talán így az átokból egyszer áldás lesz.

Légy Te az egyetlen, ki szelíden fogad,
általad illanjon a kínzó gondolat,
egyetlen légy, ki örömhöz emel,
ki helyettem sír, ha mégis sírnom kell.

Kovács Daniela

Ma még...

Ma még

benne vagyok

arcod mosolyában,
melletted megyek
az út porában.
Te vagy a szemem,
csak veled látok,
ha könnyezel,
én sírok.
Az utolsó levél,
az őszi ágon
én vagyok.
 Már nem bánom,
ha jön a tél
és tovább mennél
én akkor is
a nyarad maradok.

DellaMaria

nappal nem akarom tudni, hogy ki vagy

talán
szélbe kapaszkodó árnyék, lomha léptekkel
falevél erezetén megcsillanó esőfény
súlyos kárpitok mögött megbújt titok
képkeretek közé zárt örök rejtelem
kavicsok között morzsolódó sziklatömb
fényévnyi bizonytalanság
falfirkák egy belvárosi omladozó falon
lábujjamat ölelő csobbanás
égen úszó papírsárkány mosolya
a hetedik palackposta visszhangja
a felrajzolt hold sápadtsága
talán

nappal, nem akarom tudni, hogy ki vagy de éjjel hazavárlak

Zohar

Csendbe rejtem

Csendbe rejtem mindazt, mi el nem mondható,

hadd legyen csak néma a ki nem mondott szó,

hisz úgy sem értenék meg, miért is van az,

mikor sápadt arcomon néhány könny szalad.

A csend úgyis begyógyítja a léleksebeket,

s akkor nem láttat a szív sem megtört jeleket,

mert nem veszti el erejét, ha megbántják azok,

akik miatt elhalkultak a szavak, s mondatok

.Kun Magdolna

Néhány szó

Elég néhány szó, egy keserédes dallam,

melyben annyi, de annyi rejtőzködő hang van,

s máris felszakadnak azok a behegedt sebek,

amik megbántásokból, s könnyből születnek.

Mert a szív úgy emlékszik vissza bántalmaira,

mintha annak tűzmarása ma történt volna,

hisz ami mély vájatot karcolt, s égetett bele,

annak folyton vért csepeg lüktető sebe.

Kun Magdolna

Akkor szeress leginkább

Akkor szeress leginkább, mikor bántalak,

mikor rád zúdítom összes szívfájdalmamat,

mert akkor van a lelkemen, oly súlyos teher

amit már a kar, s a váll is görnyedve visel.

Akkor szeress leginkább, ha az indulatszavak,

beforratlan sebet hagynak bordáid alatt,

hisz akkor törik ketté az-az elgyöngült tudat,

amely az önbizalmamnak erőt, hitet ad

Kun Magdolna

Édesanyák

Az anyák mindig rejtett könnyel sírnak,
magukba halkítva zokogásukat,
hogy ne lássák, mikor zajtalan csendjükben
zokszó és jaj nélkül porba hullanak.

Mert az anyák tudják, ha veszítenek is,
marad még bennük annyi kitartás,
mely minden lélekharcon felülemelkedik,
akkor is, ha szívét töri a fájdalom-világ.

Az anyák olyan hősök, kik le nem győzhetők,
mert Istenáldott akaratuk falat, követ porlaszt,
tengervizet lép át, és sziklakövet morzsol,
mindazokért kiket szívük alatt hordtak

Az édesanyák mind-mind fényes-ékszerek,
csillogó gyémántok az éjszakai égen,
olyan mesés drágakövek, olyan ékes kincsek,
melyek túltündöklik magukat
a csillagnemzedéken.

Kun Magdolna

Együtt hervadva

Velem hervadsz kedves, velem sorvadsz el,

az életünk most már egymásért felel,

mert mindaddig, amíg kezemet fogod,

mi ketten leszünk az elválaszthatatlanok

Azok leszünk, kiknek a hervadás is élet,

akik szívükben őrzik a nyári melegséget,

akkor is, ha zúzmarát nyílik minden ág,

akkor is, ha álmaink már könnyekért kiált.

Mert, akik a nyárban szerették egymást,

azoknak a jeges fagy is napfényragyogás,

s ez így is lesz mindaddig, míg egy szép napon

utasok nem leszünk a halálvonaton.

Kun Magdolna

Így ősz-tájt

Úgy hervadok én is,

mint azok levelek,

melyek ősz-tájt a fákról,

sárgulón peregnek.

Így már nem mondhatom többé

varázsos tükrömnek,

látod tükör, látod,

napról-napra szebb leszek.

Csak annyit mondhatok,

mikor belenézek,

köszönöm Istenem,

hogy megélhettem általad

ezer, s néhány évet,

Mert aki felismerte az élet

valódi csodáját,

és kellőképpen értékelte

mindazt, ami abban van,

már elmondhatja magáról

bárhány év is telt el,

megtanult élni

emberhez méltóan,

néha könnyet ejtve,

néha magányt sírva

de mégis-mégis

boldogan.

Kun Magdolna

Elszakadás

Látod ezt a haldokló rózsalevelet,

melynek gyönge testén remeg

sok karcos rozsdaseb?

S látod mellette a rózsaszirmokat,

melyek lassan a levéltől eltávolodnak.

Búcsúznak egymástól, akár az emberek,

kiknek a szívük könnyzáport permetez,

mikor előttük az utat kétfelé szelik,

azok akik lelküket majd

égbe emelik.

 

Kun Magdolna