Mikor tudom, hogy jössz, boldogság önt el,
és felkacag szívemben minden ütemjel,
mert oly nagy öröm érezni azt a nyugalmat,
amit ölelő karjaid ringatása ad.
Mikor pillantásodban meglátom a vágyat,
könny lepte szemem is, csak tiszta képet láttat,
olyan tiszta képet, olyan tükörfényest,
amire a nap is irigykedve nézhet.
De ha elmész tőlem, a sok felszáradt könny,
végtelenbe nyúló bánat-utat tör,
hisz az a mély fájdalom, mi idebenn remeg,
tengerré duzzasztja a kihullt könnyeket.
S akkor átsiratok, átzokogok minden éjszakát,
mert nem tudom nem fájni azt a nagy hiányt,
mit már akkor érzek, mikor első léptedet,
az utolérhetetlenségbe belevéseted.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése