Nélküled mit sem ér

Már fakul a pír a város felett,
a lámpák elhunytak egymás után,
s a szürkületben, a falak mellett
a csönd suhan át puhán.

Homály gyomrában a járda halott,
csak néha-néha a bús szél sivít,
s a házak fölött egy kis csillag, ott
eleven mécsként virít.

Fenn minden felhő játszva összefut,
függönye selymes, bársonyos brokát,
és azon a gyöngyvirágos Tejút
csak sápadtan csillog át.

Az esti csoda éltetni árad,
átfut rajtam, akár a gondolat,
megfejthetetlen nyugalma áthat
és önmagába fogad.

És akkor hirtelen eszembe jutsz,
s a csoda kicsúszik szívem alól.
Te izzó parázs,tán, soha sem múlsz,

bár régen nem vagy sehol.

VÖRÖS LILIOM