Szép szemed nélkül...

Hozzád szóló szívszavaim sosem fogynak el!

Mindig szeretlek Téged, nappal és éjjel.

Hajtanám az időt, hogy szép arcod lássam;

átölelnélek, hogy hangod hallhassam,

hogy éljek Nélküled, ha szívem csak Rád vár,

nincs életem Nélküled, szép szemed nélkül!

Fodor Miklós (hifimiki) 

Anya vagyok

 

Anya vagyok, nemcsak szülő,
tenger lelkű és őszülő.
Fejemre nőtt kisgyermekem,
felnőtten is édes nekem.

Öröm-búja  meglátogat,
szíven talál, nem válogat.

Leghőbb vágyam – boldogsága,
fájdalma a lelkem rágja,
sikerében megmártózom,
kudarcától oson álmom,
bánatából átvehetnék,
világommal elégednék;

mikor  széphez, jóhoz jutok,
lelkendezve hozzá futok;
bajaimat eltitkolom,
lelkét dehogy marcangolom!

Önmagamtól megkérdezem,
lehet-e még többet tennem?

Belső hang szól --  igaz és szép:
szíved adod, az elég épp’,
legtöbb, amit anya tehet,

ha  ÉDES ANYAKÉNT szeret!

              Filo-csibi

2015. október 31.

Olivier de Magny: BÉKÉT KERESEK (Fordította Rónay György)

Békét keresek s háborút találok,

hol vakmerő vagyok, hol reszketek,

örömben égek, kínban epedek,

földön vergődve mégis égbe szállok.

Kételyből vetek reményemre láncot,

majd letépdesem a bilincseket,

magamé vagyok s mégsem lehetek;

űzöm: menekszik, s mégis leigázott.

Vakon látok, mozdulatlan futok,

szabad vagyok és nem szabadulok

aranyos haja hálófonalából;

tűzben didergek, fagyban lángolok,

nevetve sírok, s megtébolyulok

szerelmem örök tücsök-panaszától.

számkivetett szeretők

 

huss hosszú hajammal megjöttem
örvénybe kavarom
a rozsda- bíbor- sápadt-sárga leveleket
szertelen szárnyaimmal
ujjhegyeid csókolom
csípőm csípődhöz szorítom
hogy legmélyeidben
véred zuhatagaiban szilánkos fényes viharok
sajogjanak lobogjanak
számkivetett szeretők
bolyongunk a város poklában
sehol egy hely
az októberi hidegben
hol forróságomba
fogadhatnálak
s hol fénynyiladdal
szívemig lüktethetnél
hogy lázunk csillapodjon
s fellélegezzünk
szárnyatört angyalok
szívszakadva
sóvárgunk hát tovább
szüntelen
ím vonatom indul
csókolj még
bénítsuk meg
a gyilkos időt
ujjhegyeiddel
égbe karcolj még
mágikus jeleket
a távolból majd
szívembe vésem
meghalok érted
annyira szeretlek

Bombicz Mónika

Vörösmarty Mihály: ÁBRÁND

  

Szerelmedért

feldúlnám eszemet

és annak minden gondolatját,

s képzelmim édes tartományát;

eltépném lelkemet

szerelmedért.

Szerelmedért
fa lennék bérc fején,

felölteném zöld lombozatját,

eltűrném villám s vész haragját,

s meghalnék minden év telén

szerelmedért.

Szerelmedért

lennék bérc-nyomta kő,

ott égnék földalatti lánggal,

kihalhatatlan fájdalommal,

és némán szenvedő,

szerelmedért.

Szerelmedért

eltépett lelkemet

Istentől újra visszakérném,

dicsőbb erénnyel ékesítném,

s örömmel nyújtanám neked

                                               szerelmedért

Demjén - Hogyan tudnék élni Nélküled

https://youtu.be/PlXjeHRa9xM
 

Paradicsommadár

A fiú madárnak násztolla hívogat,
párja kicsi szívét epedve csalogat,
sűrű erdő lombja között incselkedik
parádés párjával, míg egymást meglelik.

Mennyei élet vár rájuk az Édenben,
gyümölcsök zamata, illata édesen,
gondtalan boldogság szépségét élvezik,
örök ifjúság- és tavasz juthat nekik.

Az erdőistennek tilalma azonban,
ha mézeset esznek, bűnöznek azonnal,
madár ne érintse, kerülje el messze,
hogy az Édenkertből őket ki ne űzze!

Szárnyas szörny, Hárpia gonosz tervet eszel:
- hogyha megkóstolod, te is isten leszel -.

Madárlánynak szívét ez megérintette,
megkóstolta és a párjával megette.

Hárpia istennő ne csábított volna,
mert isten haragját madarakra vonta,
a bűnösségükért átkot szórt, rettentőt,
a Paradicsomból kiűzte mindkettőt.

Elrepültek messze, idegenbe szálltak,
nincs részük tavaszban, örök ifjúságban,
küzdéssel, örömmel vegyes az életük,
már nem Paradicsom erdejük, csak nevük.

               
 Filo-csibi

2015-10-30

Kovács Daniela: Kövek a vízparton - hangosvers

https://youtu.be/XszwtroisO4
 

Az én imám

Drága jó Istenem,

fordíts Szeretteim

sorsának kerekén,

hogy ne kelljen nélkülözni,

hogy úgy szeressék,

ahogy megérdemlik,

ne legyenek

soha magányosak,

vegyék körbe a barátok,

s boldogok legyenek

egész életükben!

Fodor Miklós (hifimiki)

Várok rád !

Vágyom rád várni az őskáoszban,
bolygók útjain, meteorokban;
világok hunynak, csillagok gyúlnak,
földi vándorra furcsán bámulnak.

Hűs türelemmel, akkor is várok,
hogyha enyhülnek a lázas álmok,
mikor az ég majd társul a földdel

a hamu vegyül  tengeri gyönggyel.

A mindenségek minden szépével,
behintem utad rózsalevéllel,
szerelmünk láttán az éj felragyog,
szikrákat szórnak  a fénycsillagok.

               Filo-csibi

2015. október 29.

Shelley, Percy Bysshe : A SZERELEM FILOZÓFIÁJA /Fordította: Szabó Lőrinc/

Forrás folyóba ömlik,

folyó az óceánba;

az egeknek folyton özönlik

vegyülő suhogása;

magány sehol; isteni jel

s rend, hogy minden tünemény

keveredjék valamivel –

Miért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,

habot hab ölel, szorít, átfog;

egymást ringatva, becézve

hajlonganak a virágok;

a földet a nap sugara,

a hold a tengereket:

minden csókol…- S te soha

engemet?

Ismeretlen költő verse: Csak szeretni akarlak!

Ne félj, csak szeretni akarlak,
a két karommal betakarlak,
színt csókolok a két orcádra,
fényt a szemedre, ízt a szádra.

S hajadra arany napsugarat,
pázsitot termek lábad alatt,
muzsikát súgok tárt füledbe,
vágyat ölelek ereidbe.

Bőrödre bársonyt cirógatok,
búdra csöppentek kedv-oldatot;
lelkedet látnám szépnek, nagynak,
hiszen én szeretni akarlak.

Ady Endre: SEM UTÓDJA, SEM BOLDOG ŐSE

„Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegesség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié.”

 

Szerelmesen…

Szebbek a nappalok, szebbek az éjszakák,

megcsillannak fények ködön és zúzmarán,

ingatag holnapon, a múltnak fátyolán:

szerelmesen.

Melengetőbb a Nap, hűvösebb az árnyék,

szebbek a virágok, mesésebb a tájék,

míg csillagom ragyog, mindig csak itt járnék:

szerelmesen.

E földi mennyország addig kell énnekem,

amíg a szerelmed érzem a lelkemen,

nálam van a szíved, itt dobog énbennem:

szerelmesen.

.

                                                               Filo-csibi

                                     2015. 10. 27.

Adom, ha kéred

 

Csurran a szónak perctelen hangja,
szökken az éjjel mélykék haragba. -
Csillagok jönnek csábos ruhában,
fényt terít hold-kéz rájuk busásan.

Kondul az éjfél szellem-harangja,
néznek az égből hegyre, patakra. -
Táncol az erdő hullámzón, lágyan,
fújja a szellő... álmomban láttam.

.....

Érintett engem misztikus csókkal
árnyalak halkan játszott valómmal. -
Ágyamban ültem ébredést szítva,
csukva a szemem, vakság bénítja.

Vigyél magaddal, karodban innen,
bárhová tartasz, itt semmim sincsen. -
Jobb lehet máshol, sok volt az élet,
fáradt a lelkem... adom, ha kéred.

(2015. október)

Sztancsik Éva Lambrozett

Algernon Charles Swinburne: ÁLMATLAN SZERELEM /Fordította: Kosztolányi Dezső/

                                                                               

„Gyűrött fejét a Szerelem

nyugtatta rózsalevelen,

és szeme könnytől volt piros,

és sápadt arca vértelen.

És jött a Bú, a Baj, a Gond,

megálltak, ahol ágya volt.

De tűnt az éj, de szállt  az éj,

s rózsák rakták ki a vadont.

És az Öröm fényárba jött,

és a száján csókolta őt,

és a virrasztók vén hada

eltűnt ágyától, mint a köd,

 

A győztes…

Csatákat veszített, de háborút soha,

nem mindig elég bölcs, ám soha ostoba,

űzi a csatába reménylő győzelem,

a győztes fődíja: fenséges szerelem!

Vére hullik olykor, fájnak a sebei,

szenvedély ápolja, vágya ecseteli;

szerelem virága gyorsan szárba szökken,

illata nyomot hagy távol idegenben!

Csábító aroma, rabul ejtő virág,

az ellen nem harcol – és megadja magát;

neki is szerelem járja szíve mélyét,

kíséri nappalát, virrassza az éjét!

           Filo-csibi

2015. október 26.

Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

                                                                              

                                      Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

- Külön indákon tekeregve

bús virág voltam, bús virág voltál,

köszönöm, hogy nagy bolygásodban

mégis-mégis hozzám hajoltál.

Ideges, keringő kacsokkal

akkor futottál mellém éppen,

mikor már-már alákonyultam
sötét levelek hűvösében.

- Külön indákon tekeregve
bús virág voltam, bús virág voltál,
köszönöm, hogy nagy magányodban
mégis-mégis hozzádkaroltál.

Már-már sírósan becsukódó
kelyhedet rámnyitottad önként
s lelked lelkembe átejtetted,
hogy ott forogjon csípős könnyként.

 - Egymás mellett és egymás ellen
 nyílunk mi, nyugtalan virágok,
 kergetőzve s összeborulva,
 mint tengeren játszó sirályok.
 Rázkódva forgó viharokban,
 bukdosva pergő jégesőkben,
 idegenül tán mindörökké,
 de mindöröktől ismerősen.

 - Egymás mellett és egymás ellen
 nyílunk mi, nyugtalan virágok,
 megtört gőgben összeakadva,
 mint száműzött, koldus királyok,
 s úgy nézzük egymást szomorúan,
 kíváncsian s mindent tudóan,
 mint hulló csillagok figyelnek
 egymás útjára lefutóban.

 

André Chénier: ALSZOM S SZÍVEM VIRRASZT /Fordította: Radnóti Miklós/

                                                                            

André Chénier: ALSZOM S SZÍVEM VIRRASZT

/Fordította: Radnóti Miklós/

„Alszom s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.

S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom.

A szívem a szíveden. Kezemmel reszketeg

érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.

S egy indulat riaszt, az álomképi béke

széthull és zaklatott, rossz ébredés a vége;

magamban fekszem itt, felgyúlva azt hivém,

szép szádat csókolom s párnát csókoltam én;

és álmomban karom ölelni vágyva tested,

a párna pelyheit ölelte csak helyetted.”

  

2015. október 24., szombat

William Blake: MADÁRSZERELEM / Babits Mihály fordítása/

                                                                          

                              William Blake: MADÁRSZERELEM
                                      / Babits Mihály fordítása/

„Hol a házad, mondd, madár!

s este milyen tanya vár?

Milyen fészek, milyen lomb?

Oh te rétek dísze, mondd!”

„Áll egy szép fa társtalan:

ott búsulok egymagam.

Hajnal issza könnyemet,

este nem hoz örömet.”

„Én meg téged kívánlak,

kincse-hangja a nyárnak;

nappal erdőn kószálok,

éjszaka sírdogálok.”

„Énérettem sírdogálsz?

Engem kívánsz? Engem vársz?

Bánatomnak vége hát!

Óh szerelmes jóbarát!”

„Gyere, hí csöpp lugasom,

zöld falomb közt, magoson.

Öröm szárnyán röpülünk,

virág alatt megülünk.”

Robert Burns verse: HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN

                                                                                

Robert Burns verse: HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN
                      / fordította: Weöres Sándor/

„Ha mennél hideg szélben

    a réten át, a réten át,

rád adnám kockás takaróm,

   öleljen át, öleljen át!

S ha körülzúgna sors-vihar

    rémségesen, rémségesen:

szívemben volna házad,

   oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,

   sötét, veszett, sötét, veszett:

mennyország volna nékem az

   együtt veled, együtt veled!

S ha volnék minden föld ura

   az ég alatt, az ég alatt:

koronám legszebb ékköve

   volnál magad, volnál magad!”

Hallgat a lant

                                                                              

                Hallgat a lant

Megszaggatták húrját – elcsendesült a lant,

se öröm, se bánat, mi fakassza a dalt.

Egykedvű, mint a fa, ha hull a levele,

görnyed ugyan belé, de nem hal meg vele;

száraz, csupasz karját ég felé kitárja,

álmában új lombját, új levelét várja!

Lant se hallat hangot, ha nem tud érzéssel,

nem pengne lágy, kedves, édes-bús zengéssel;

az érzelem húrjai finoman hangoltak,

őszinte szív nélkül hamis hangon szólnak.

Ha kötözi húrját – ott marad a csomó,

ha tépetten hagyja – nincs lelket daloló!

                           filo-csibi

   2015. október 24.

2015. október 23., péntek

Részlet: Vajda János HARMINC ÉV UTÁN c. verséből

                                                                           

Részlet: Vajda János  HARMINC ÉV UTÁN c. verséből

…………………………………..

„Így ül a hold ádáz vihar után

elcsöndesült nagy tornyos fellegen,

és néz alá a méla éjszakán

bánatosan, de szenvedélytelen.

Hallgatva a sírbolti csöndességet

a rémteli sötét erdő alatt,

amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek

hervadt levélre halkan hullanak…”

   

Shakespeare: Az vagy nekem, mi testnek a kenyér /Szabó Lőrinc fordítása/

                                                                       

 Shakespeare:  Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

                         /Szabó Lőrinc fordítása/

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény,  kit kincse gondja öl meg.

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az Idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy – néha azt szeretném,

majd hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

    Koldus-szegény királyi gazdagon:

    részeg vagyok és mindig szomjazom.

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)