Fák alatt, lombok közt oson a
szerelem,
megérint – ah, dehogy – ki ő nem
ismerem;
nem hiszem el, pedig érzem a
szívemen.
Kérdezem: lehet, hogy ez már
a szerelem?
Ismerős az érzés ; több holdtölte előtt
volt a csillagomnak állása kedvezőbb ! .
Nem várt és nem remélt szerelem
köszönt rám,
az örökkévaló kedves volt, öröm
várt;
sok volt, amit elvett, vagy
sosem fizetett,
életem alkonyán járt nekem ezen tett.
Hallgatom Vivaldit, a Négy
évszak bódít,
lángoló szerelmem még jobban
mámorít.
Az esti homályban csapong az én
lelkem;
tán a szerelembe csordultig
beestem?
Az állomásnál a szóm nem azok
várták,
érzelmem sikolyát kik értik és
szánják,
mert felette volt az értékem
sokaknál,
köröttem lévők ezt sohasem
díjazták.
A kétszer kettő öt semmiképp nem
lehet,
elszámolásnál a jutalom kér
helyet.
Édes-bús borzongás fut át a
testemen,
remegő lelkemen, szokatlan
léptemen;
milyen a külleme, tudni sem akarom,
örömöm, vígságom Őhozzá aratom.
Szavaid, vagy lelked, érzésed,
kellemed,
ki tudja mi az, mi vonz hozzád
kedvesem?
Reggel és éjszaka, bármikor,
bármerre,
gondolatban járok mögötte,
mellette.
Utoljára virít virág a szívemen,
illatos, szép színű, piros vagy
ciklámen,
simítom, becézem, vigyázok rá
szépen,
sokáig kellene illatozni nékem.
A hidegtől egyszer mégis
elhervadna,
illatát, bársonyát szívemen
otthagyja,
a szerelem száz és sok ezer
csodáját
viszem majd az éter különös
fényén át!
Filo - csibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése