Szeptember végi gondolatok

Már hamvadva égnek a szívtáji lángok,
és füstkormot szitál a szunnyadt parázs.
Hószínűek lettek a csókok, s az álmok,
miket forró nyár helyett, tél ölel át.

Már ködkönnyekkel sír a dérezüst élet,
és harangszót kondít a hűs őszi szél,
mit nem kísért többé madárdalos ének,
sem felhőkön bóklászó vágy-szenvedély.

Már hamisan csendül a sors írta dallam,
kilopta szívünkből a mesés varázst,
mely vigaszt adott, mikor felsírtunk halkan,
és lelkünket az éj árnya fonta át.

Kun Magdolna

Várakozás

Nehezen telnek a percek, mikor várlak.

Talán mert igazi boldogság az,

ha karjaidba zárhatsz,

s forró csókod ajkamon izzhat,

megperzselve szívem,

mely annyiszor, de annyiszor

mélabúba roskadt.

Tudod, az élet számomra

csak veled élhető,

de bárhogy szeretném,

el kell viselnem,

hogy nem lehetsz más nekem,

mint lelket felüdítő, szívet melengető,

ünnepnapi csodát hozó

álom-szerető

Kun Magdolna

Szelek szárnyán

Ne szeress túl senkit,

mert ha magadra maradsz,

a megsemmisülésbe

bele is halhatsz.

Hisz bármily hévvel ég

szívedben a láng,

jöhet majd egy új,

jöhet majd egy más,

ki ellobbantja benned

az éledő parázst.

S akkor csak állsz-állsz

koromfüstös szívvel,

és szomorúan nézed

könnyeiden át,

hogy száll szelek szárnyán

messze tőled el

a csonkjaira porladt

tüzes lobogás

Kun Magdolna

Körforgács

Más ma a fény, a földön hosszant
nyúlik az árny, és újból bosszant
kerge levél, és hajnali pára,
hajlik a füst, hajlik karikára,

őszi esők, és hosszú esték
árnyai csendem megkeresték,
nincsen időm, és kellene pár „a”,
hajlik a füst, hajlik karikára,

sorba rakom a nyárból feslett
képzeteim, egy rút, egy fess lett,
összecsukom, rázárul a tára,
hajlik a füst, hajlik karikára,

kincs, neve nincs, s a bújó árnyak
ráncnyi időkre visszavárnak,
görbe tükör, új nemrég ára,
hajlik a füst, hajlik karikára.

Hepp Béla (a_Léb)

Csillagtalan

Lengő híd vagyok
lélekszirtek között.

Mint sóvárgott halálom,
úgy vonz a mélység.
Útvesztő árkom
magam alatt ásom,
míg egy nap majd
végre betemet az Ég.

Stációkon szállva
maradtam örök árva.
Létzuhanásom olykor
megállt és kifeszült
a szeretetlenség fölött.
A vágyak még fájnak
a józanság rideg falai között.

A nagy szavak üregében
hol a gondolat elmereng,
kábultan visszacseng
minden hűtlen ígéret.
E tébolyult hangzavar
szétmossa a halálig
készülő képet.

Miféle létezés ez?
Agyam megoldatlan egyenletek
képleteivel harcol.
Sárból vagyok és viaszból.
Sohasem ismertetek.
A mosoly csak vágyak
testtelen szárnyalása.
Ez, ez az űr itt belül,
mi sziklaként feszül,
csak ez lehet önnön
magamnak mása.

Rongyos emlékek
lebegnek a légben.
Én már oly sokat
vártam és reméltem.
A gyökértelenség ellenszegül
minden hitnek és érvnek.
Utam fölött a csillagok is kitérnek.

Reinkarnációs botlásaim
büntetőlapjai égetik a markom.

Ha meghalok,
a semmibe véssétek az arcom.

Arany-Tóthh-Katalin

Búcsút int a nyár zenés vers

A vándormadarak útra kelnek
lesz még tavasz, lesz még nyár,
a bús gondolatokat űzd el,
ne fájjon a szíved, mert a halál,
még nagyon messze jár,
még sok dalt dalol Neked
az énekesmadár, s a szeretet
sem hagy el, Hozzád bújik csendesen,
ha bánat éri szíved.

 

hifimiki
 

Lassan búcsút intünk a csillagfényes nyárnak,
s követői leszünk az őszi hervadásnak,
ami oly keserű érzés, így alkony idején,
mikor fáradt már a szív, és semmit sem remél.
Én is nagyon fájom, hogy véget ér a nyár,
s messze délre száll minden gólya pár,
mert tudom,
mikor a vándormadarak messzi útra kelnek,
valamit lelkünkben mindig összetörnek.
Sajog bennem is az a bizonyos tudat,
hogy utoljára látom-e a rétvirágokat,
s utoljára érezhetem azt a kócos langyszelet,
mely arcomba fújja a homokszemeket.
Én minden évszakot nagyon szeretek,
de bennem véreznek el az őszi levelek,
s bennem halnak el azok a bús gondolatok,
hogy egyszer én is, én is meghalok,
s akkor hiába a tavasz, és hiába a nyár,
szép muzsikát már nem fütyül nekem
több énekesmadár.

 

Homály takar

Leszállt az este. A fészkek alatt

a fecskék is ritkában köröznek.

Az ég korma szárnyaikra tapad.

Nyoma sincs a nappali örömnek.

A liget hallgat. Csak egy-egy szellő

fésüli át a hársak ágait.

A heges közöny testesedve nő,

s mint dombon az árny, aláhanyatlik.

Szívem is megáll. Lepihen szépen.

Még lüktet benne ugyan hajszálér,

de várja a hajnalt. Langy fényében

öröme mindig, mindig visszatér.

VÖRÖS LILIOM

Nagyon fáj...

Szépen elúsztak, mindig a vágyban
ha nem akarták, sehogy se' volt.
Fel nem ocsúdva daccal és lázzal
tenyereikben tüzet csiholt...
Lehelj be engem szerelmed lángján
izzon és forrjon vér ha szalad!
Életnek járjon, minden új percben
kicsordulásig az akarat.
Bennem és benned viruljon nyárral
ezerszilánkosan szerelem
Szikráit szórja fel az egekbe
csillag a szemed, ha itt vagy velem
Töltsed  az estét, az éjszakát is,
reggel a hajnal majd fénybe borul,
lehetnénk egy pár, mert csak a Nap jár
fenn a nagy égen ártatlanul...

Lehet, hogy most nagyon fáj,
ma még bizony nagyon fáj,
az időnk is velünk jár.
Akkor szólj, ha megunnál,
lélek sír, mert nagyon fáj...

 

barnaby

Csak emlék lehet?

Szavaink helyett

az érzések beszélnek,

könnyes szemekkel

Csak emlék lehet,

mi közöttünk történik.

soha sem múló?

Még el sem hisszük,

hogy egyszer elválunk majd ,

nem leszünk együtt?

Még ragyog a Nap,

szívünk hevesen dobban,

még egy pillanat

Elillan végleg,

odaát találkozunk,

ott majd örökre!

hifimiki

Én leszek

Én leszek neked,

ki tiszta szívből  szeret,

lelkedben élek

Én leszek neked,

ki vágyaid megéli,

s örökre szeret

Én leszek neked,

ki elfújja magányod,

s boldoggá tehet

Én leszek neked,

kit a sors adott nekem,

minden percedre!

 

Én leszek neked,

ki földre hoz kék eget ,

szeretlek Téged!

 

hifimiki

Csöndet szomjazva

Ma felmásztam a világ tetejére,

s amíg ott ültem egy fa korhadt erén,

ringatóztam lágyan a Nap melegén.

Rábíztam magam sorsom tenyerére.

Elült a zaj. Az ég kékje vett körül,

és mindenfelől rózsaillat áradt,

a boldogságtól szemem könnybe lábadt.

Ott fenn Isten is az emberrel örül.

VÖRÖS LILIOM

Nem lehet szívem

 

Űz hozzád a vágy,

és hajt a szerelem,

de falat emel közénk

a „nem lehet szívem”

mert bármily tisztán érzünk,

és bárhogy szeretünk,

bilincseket csókokkal

szét nem törhetünk,

hisz annak a bilincsnek,

oly erős a zárja,

mint egymásnak tett

hűség-eskünk

oldhatatlansága..

Kun Magdolna

Boldog perceim...

Boldog perceim

pillanatokká omlik szét,

mint pitypang szirma a szélben,

nem lelem, elveszett végleg?

Vagy még sem, vár rám az Élet,

fénylő Nappal, csillagokkal,

a természet szépségével.

De érzem itt él bennem a szerelem,

erre vágyom szűntelen!

hifimiki

Én itt zokogok, te ott sírsz...

Én itt zokogok,

te ott sírsz reménytelenül,

mindenkitől távol,

látom könnyes szemed,

vigaszt nyújtok neked,

gyászol lelked és szíved.

csak maradj meg nekem.

Eltűnnek a felhők, eltűnik a bánat,

én ugyanúgy imádlak, mint régen,

édes csended rejtekében,

csak ölelj át szorosan,

hajtsd szívemre szíved,

nézz szemembe, tisztán, szelíden,

s újra érzed szerelmem.

Mindegy, nappal van vagy éjjel,

hűséges szíved

lángol az enyémmel.

Feledjük a bús éveket,

mindig csak veled leszek,

csak érted élek,

te vagy s leszel mindenem!

hifimiki

Szerelmed éget

Szerelmed éget,

mint tűző Nap az égen,

szeretlek Téged!

hifimiki

Én itt, te ott

Én itt sírok, te ott,

mert a múlt, oly éket vágott közénk,

hogy a jelen elvérzett minden

megálmodott reményt.

Boldogtalan vagy, mert hiányzik

szívedből egy kiszakított darab,

ami a sors kíméletlenségétől

ízekre szakadt.

S én bárhogy próbálom egymáshoz illeszteni

azokat a széthullt részeket,

sehogy sem áll össze a régi alakzat,

az a nagy egész,

mely egykor átdobogta bennem

az érzésfalakat.

Kitörölni múltad már sohasem fogod,

így marad kettőnk között

ez a könnyes állapot,

mely roncsolja a lelket, fájdítja a szívet,

s kiöli belőlünk azt a sok-sok érzelmet,

ami az évek sokaságából

egy életre kitellett.

Kun Magdolna

Ég veled

Ég veled mondanám,

ha remegő ajkam szóra bírhatnám,

de látod hiába az akarat

s a konok elszántság,

nem hatja meg ajkamnak

önmakacsságát.

Mert az ember ajka tudja,

a búcsúzás kimondott szavai

sokkal-sokkal fájóbbak,

mint maga a halál,

hisz szívünkben

egy életen át visszhangoznak

búcsúszavaink,

míg a halál fojtó szorítása,

csak egy pillanatig fáj

Kun Magdolna