Röpke életünk fénye

Röpke életünk fénye

lámpásként ragyog az éjbe,

a gyönyör pillanatai

belénk égnek s továbbviszik

életünk gyenge fonalát,

s ha néha reánk süt a Nap

érezzük szíve melegét,

lüktető dobbanását

míg vágyjuk a fény honát,

nem várunk már csodát,

csak lelkünk rezdülését,

mely szerelünk dallama lesz.

Fodor Miklós (hifimiki)

Az én imám... György Viktória Klára

Lélekszakadva

 

 

Merre menjek, mondd? A Semmi bekerít,

halk suttogásomat sodorja szerte.

Bárcsak hallanád, ó, bárcsak lelkedig

jutna életlázam, vak éjem csendje.

Hol keresselek? Suta kényszer kerget,

számolom a percek másodperceit,

de csak gyászos árnyak és kínkeservek

rezegtetik vadul bensőm húrjait.

Merre vagy, mondd? Véresre, elevenig

marat hiányod. Nézd ezt a friss sebet!

Mázsányi magány űz feléd. Mondd, meddig,

merre menjek, hol vagy, hol keresselek?

 

VÖRÖS LILIOM

 

Múló pillanat

                                                                                

     Múló pillanat

Ha csak egy pillanatig tartana
e földi élet,
a megbabonázott igézet,
mely fogva tart, ha a
szemedbe nézek

Ha csak egy percig égetné
ajkad a szám,
s többé nem néznél rám,
szemed nem kérdezné,
gondolsz-e rám?

Akkor is elég lenne e gyönyör,
mely a múló pillanatot,
egy egész életet betölt,
minden más világot,
szétzúz összetör

Akkor is elég lenne e kábulat.
Azután eltűnne mint az üstökös,
az idő tört része alatt,
hogy másnak ne adjon örömöt,
itt a csillagok alatt.

 

Fodor Miklós (hifimiki)

 

Árnyalatnyi

                                                                            

                      Árnyalatnyi

            
              Emlékeimben tartalak, még foglak...
              de már olyan nehéz vagy. Sóhajtozom. -
              S lelkem keze nehezül, ne vedd zokon;
              hisz' belőlem a Szépek egyre fogynak.

              Frissítem elmém lidérces vendéggel...
              felém sompolygó elavult ábránddal, -
              jaj, oly furán fordulnak nekem háttal,
              kontúrjuk múlt-rőzse máglyáján ég el.

              Bevillan néhanap sok szép pillanat...
              ami fölöttébb kedves volt számomra; -
              vajon hogyan varázsoltad sorsomba?
              Eremben lüktetsz, mint arany-árnyalat.

              S ha kijutsz a fényre, suhansz bőrömön,
              én pedig letörlöm arcommal lényed... -
              immáron ragyogok, csókollak Téged;
              lám, a múltunk végre illendőn köszön.

              

             Lambrozett Éva 

Nem tudtuk megvárni a tavaszt - Harangozó Teri

Csak egy élet - Harangozó Teri

Nagymamám

Nagymamám nevelt fel. Ő vigyázott rám,

mikor az első pipacs kinyílt a mezők pázsitján.

S mikor madárhang töltötte be a végtelen teret,

jelezvén, hogy újra tavasz közeleg.

 

Nagymamám volt ki vigyázta a létem,

mikor dermedt télbe szaladt csetlő-botló léptem,

s mikor nyár érlelte aranyszínre a búzaszemeket,

melyeket körbe-körbeöleltek az őszi levelek.

 

Nagymamám volt nékem az álmok otthona,

nappalaim jó tündére, az éjek vándora.

Minden-minden ő volt, mely megtanított arra,

hogy nagy a szeretet Isteni hatalma.

 

Mert az én nagymamám mindig azt vallotta,

ki szerény és szelíd annak boldog minden napja,

mert az igaz boldogságot csak az ismeri meg,

kit szeretnek és tisztelnek a többi emberek.

Kun Magdolna

Szálló sóhaj

                                                                          

                                                                               

Ha végső alkonyba zuhanna a nap,
hol nincs szenvedély sem érzelem-dús vágy,
ringassa álmaim emlékpillanat,
melyben örökök a csókos éjszakák.

Ha csillagport tapos kihunyó lelkem,
és nem simul rá több földi boldogság,
adjon vigaszt majd mindaz a szép bennem,
mi hervadatlanul, szívemben tanyáz.

Ha szavam sem ölt már jelmezbál ruhát,
s minden gondolatom sírban csendesül,
szálló sóhajomban nyíljon még virág,

mibe holtvilágom beleszenderül,
mert ahol virág van, élet is akad,
mely porrög hantomon rózsákat fakaszt.

 

Kun Magdolna

 

Azt álmodtam...

Azt álmodtam Veled vagyok

földön vagy égen, nem tudom,

csak rám néztél és mosolyogtál,

elhittem, hogy boldog vagyok.

 

Jöhetnek már nappalok,

nem baj, ha véget ér az éj,

egymásé leszünk mi még,

reggel a Nap szemünkbe ragyog!

 

Fodor Miklós (hifimiki)

 

Ámor

                                                                             

                                                                                

                 Ámor

Fáklyája felgyullad, sisteregve lángol,
a tüze izzón ég, szerelmet varázsol;
a világ rózsaszín, gyönyörben pompázik,
mámorában Ámor főistenként játszik!

Csak érted, csak hozzád, csak veled halálig,
suttogja Ámor a hajnal hasadtáig;
pirkadat jöttekor tovább nem hiteget,
búcsúzik Édentől, csókjával integet!

Ámornak a szívét új Éden borzolja,
új mézes gyümölcsöt habzsolva kóstolja,
szálldos, mint pillangó: virágtól virágig,
suttogva csábítgat élte víg napjáig!

                 Filo-csibi

Görögtűz

Fodor Miklós verse

                                                                              

                                                                         

Görögtűz

Fellobbanó tűz az ég peremén,
tovatűnő csalóka lidércfény...
Emléked most is itt kísért!
Szép arcod most felmerül egy pillanatra,
 
aztán...? Eltűnik, s megint
itt hagysz magamra.
 
A tükörbe nézek
álom és ébrenlét között,
s megdobban a szívem,
mert Téged látlak
magam mögött!

Celine Dion - I'm Alive

Sugallat

                                                           
                                                                       

                Sugallat

                                   

Múlt-posta küldött dőltbetűs levelet
címzettje a nyugvó lelkiismeret -
rövid, velős pár sor, keménynek tűnik
ki küldhette, honnan? A kétely gyűlik.

Az áll benne sorban, pontokba szedve
hogy mikor, mit vétett a beste lelke -
s ne leljen békét e világban többé...
addig semmiképp, míg sorsa a Földé.

Zúzza szét a testet, amiben megbújt
gyötörje a szívet, legyen az feldúlt -
ziláljon agyat, szakítson meg eret...
mostantól az ész itt béna báb lehet.

Egy kőkemény harcos nem lesz áldozat,
tán van az alján kisbetűs változat -
kibúvó, megváltó vagy mentő szabály
mert ez így otromba és kínzóan fáj.

Ám nincs apróság, ürügy, bűnbocsánat
vezeklés rétjén rügyet bont a bánat -
mindenhol szirmok, sötétek, hullanak
szőnyeggé válva, rajtuk sok könnypatak.

 

                 Lambrozett Éva 

Cím nélkül

2015. május 29., péntek

Elloptam talpad barázdáit az őszi avarról. A színes falevelek ázott-illatú emléke vastag,kötött kardigánként gombolja rám ezüstszíned minden bölcsességét.
Még emlékszem a kettőnk ígéretére ott, a kisvárosi utca porában, a századfordulós emlékekkel bevont lócán ülve, ahogy hajadon még néha átkapaszkodott a fáradó napsugár.
Kettőnk között csak néha csapot zajt egy megtévedt gondolat, inkább csak hallgattuk egy távoli világ be nem teljesült ígéretét.
Most nincs körülöttem avar, s talpad barázdái is csak szívemben járják új útjukat. De az öröklét kulcsos bibliájából ma is kiolvasom sosem múló üzeneted: menj fel a lépcsőn.


-Z-: Zohar

Elrendeltetett

Valóra fájtalak, bárhogy nem akartad,

hiába mértél végig gúnyos-hidegen,

hiába arattál százszor diadalmat,

a győzelem zászlaját ma én cipelem.

Én lendülni, szállni, röpülni termettem,

ne kérdezz hát folyvást, "Miért ölöd magad?".

Nem zuhanhatok eléd szárnyaszegetten,

mert ha lelkem meghajol, megkötött marad.

Nem fogsz soha engem közönnyel takarni,

és bujdoshatsz is akár, én rád ismerek.

Meredek gőggel fogok hozzád tapadni,

mert azért vagy, Sors, hogy beteljesítselek.

 VÖRÖS LILIOM

Soha ne írj!

                                                                      

                                                                             

                                                            Soha ne írj!

Soha ne írj lelkedből,
sem dalt, sem verseket,
mert az élet méltánytalan,
s halálra sebez.

Soha ne ejts mások előtt
féltett szavakat,
mert jön, aki majd megmásítja
gondolatodat.

Tartsd magadban érzéseid,
ne higgy senkinek,
mert bizalomban ismered meg
ellenségedet.

Szeretlek

 Szeretlek, mint földet az ég,

ha hű szerelmed tüze ég,

Követlek, mint Hold a Napot,

mikor zöld szemed rám ragyog.

 

Szeretlek, mint hívő Istenét,

ha hitem elveszett már rég,

fájdalmam az egekig ér

elveszített kedvesemért.

 

Fodor Miklós (hifimiki) 

Féltékenység

                                                                  

                                                                                

          Féltékenység

Fáj, de nem sírok – ez szemeim párája,
a zöldszemű szörnynek féltékeny prédája;
fanyar a csók íze, hideg az ölelés,
édes az álom, de keserű ébredés!

Megy a nyár, jön az ősz, messze száll a madár,
másképp fest a világ, mást dúdol a szél már,
új álmok, új vágyak borzolják lelkemet,
kóstolják szívemet, keresik kedvemet!

Hátratekintek, egy búcsúszó a múlttól,
szorongat egy emlék, kínzó érzést sulykol;
dehogy féltékenység, dehogy a szerelem,
csupán a nyugvó nap szépségét könnyezem!

                                                              Filo-csibi

Úgy lüktetsz...

Fodor Miklós verse

                                                                             

                                                                            

          Úgy lüktetsz...

           
           úgy lüktetsz szívemben,
           mint tavaszvirág reggel,
           mikor felkel a Nap
           izzó szenvedéllyel,

           úgy hallom hívó hangod
           rejtett dallamát,
           ahogy rám talál
           magányos éjszakán,

           úgy érzem simogatásod,
           ahogy hozzám érsz,
           mintha mennyben járnék,
           fenn a fényben Rád találnék,

           úgy várlak, mint hívő a Messiást,
           örök hittel, alázattal
           csillagragyogásban,
           sosem múló szerelemmel!

            2015. 07. 22.

Végtelen kézfogás

Szeretném fogva tartani a kezed,

s úgy átlépni veled az időtengereket,

hogyha megérkezünk abba a boldogabb világba,

minden érző lélek örvendezve lássa,

mi vagyunk azok, kiknek égen-földön is

ugyanolyan erővel bír ujjuk szorítása.

Mert az, aki e földön hűséggel szeret,

az haláláig szorítja azt az Istenáldott kezet,

mely vigyázott rá, óvta, simogatta, védte,

akkor is mikor még ifjú volt az élte,

s akkor is, ha majd dérezüst haját

örök-télben lengedező szél borzolja át.

Kun Magdolna 

Egyszer könnyebb lesz (?)

                                                 

                                                       Egyszer könnyebb lesz (?)                                                       
                                                                              

      Meddig van illata a csalódásnak
      s meddig érezni a fájdalom ízét -
     vajon lesznek-e ezek különváltak
     a szívtől, mint elillanó veríték?

     Izzadtságszagú, kiábrándult hitek
     bűzösebbek a rothadó tetemnél -
     s keserű napok hangulata piheg
     addig, míg a kaotikus fejben fél.

     Zaklatott a vér, aludni képtelen
     a küszöbön álmot hozó manó áll -
     és álldogál hajnalig hűen, lesen
     ajándéka szenvedés markába száll.

     Majd sikításra eszmél fel a lélek
     félig ébren, félig odaát csapong -
     elnyeli a kín, már nem fáj az élet

     ezentúl égből font kötélen jajong.

 

               Lambrozett Éva

Napszél

A Napra ült egy reggelen,
úgy döntött, cseppet megpihen
az Isten adta, jó meleg
kabát nélküli reggelek
aranyló pátoszában,

a Napra ült, és ott rekedt,
idézve színes éveket
lehunyt szemekkel látogat
felizzó, édes álmokat,
körötte száz bogár van,

a Napra ült, koncertterem
lett a lépcsőnyi végtelen,
dalolnak, húzzák szárazon,
s ő túl van, túl van már azon,
hogy dal legyen a nyárban,

a Napra ült, s most szürke folt
emlékszik rá, csak ennyi volt,
fölötte páraként remeg
egy sóhaj; úgyse’ értelek,
pedig varázslat, érdekel,
hogy föld leszel, felhő leszel,
vagy vádló álom-árnyam.

 

 Hepp Béla/aLéb: Napszél

 

Soha ne add fel

                                                                      

Soha ne add fel

Soha ne nézd vándor,
mennyi van még hátra
abból az útból, amit lépned kell,
csak halad-haladj bátran,
ha megroggyan is térded,
ha minden hited, minden álmod
hiú reményt képez,
mert nem adhatod célod
mindaddig, míg meg nem leled
azt a túlontúli üveghegyet,
hol életvizű forrás pezseg,
vég nélküli létet.

 

Kun Magdolna

Mindent, vagy semmit ?

                                   

                                    

Mint pásztortüzek fekete éjszakán:
kigyúlnak mécsesek az égbolt teraszán,
a csillag-miriád tündöklő tengere
varázsló a szívnek, ha lángol szerelme.
Égig érő hegyek, rét minden virága,
gyöngyöző vízesés áradó forrása,
szózatos madárdal, rózsáknak özöne,
mézédes szavaknak igéző gyönyöre;
ölelném magamhoz, csókolnám Ámorát
az egész világnak örömét, mámorát!

Vagy mindent, vagy semmit: rapszodikus lelkem
a nagy mindenséget vágyja képzeletben.
Óh, pedig mily csodás: harmatcsepp levélen
vibrál a szivárvány ezernyi színében,
kíváncsi napsugár vetül a felhőre,
átaranylik rajta, piroslik szeplője;
apró kis nefelejcs bájosan vágyra hív,
hajnalnak csillaga csábítón rám kacsint.
Csak egy szót kedvesem - szeretsz-e igazán,
nem kell a nagyvilág, elég egy szál virág!

             Filo-csibi