Elgondolkodom némely napokon,
útravalóul, mit hagyhatnék hátra
azoknak, kik szeretnek, kik mellettem vannak,
madárszárnyalásba, földi zuhanásba.
Mert akik velem vannak örömben és bajban,
azoknak a szívében helyet kaptam én is,
hisz magukban hordják dobbanó szívemnek
oldhatatlan szálú erős kötelékit.
De mi lesz, ha szívemben elhalkul a zaj,
s csak a csend tölt ki minden apró zegzugot,
akkor vajon meghallják-e halkult sóhajtásom
azok kikre akkor fájva gondolok.
Vagy mikor elszáll lelkemből a legutolsó sóhaj,
megtörik bennük is az-az oldhatatlan szál,
amely egy egész emberöltőn át oly erővel bírt,
hogy nem oldotta el csak az irgalmas halál.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése