Soha nem halványul lelkemben a múlt,
hisz minden évben újraél az a régi nyár,
ahol első csókunk forróságát megirigyelte
a szemünkben derengő kacér napsugár.
Soha nem hűlhet ki parázsölelésünk,
s a szenvedély lángja sem lobbanhat még el,
mert amíg két kezem két kezedet fogja,
addig szívünkben olthatatlan tűz szabadul fel.
S amíg az a tüzes-láng fénycsóvaként izzik,
s nem hull rá a könnyeknek maró sós-cseppje,
addig kettőnk lobogása oly nagymérvű lesz,
hogy nem hamvaszthatja el mások ereje.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése