Fényből homályba…

Ó, féktelen öröm, önfeledt kacagás,
ámbrás illatú szerelem-lobogás,
elalélsz, mint napfény, mit éj öle ringat,
tespedsz a homályban – szánod, hogyha pirkad!

Hová tűnt a hajnal vágyébresztő fénye,
szikrázó derűnek, új nap szép reménye,
bódító románca vadvirágos rétnek,
lelket-bilincselő édes madár-ének?

Nem hullik a könnycsepp hegedű húrjára,
feslett rózsabimbó bársonyos szirmára;
harapott holdkaréj sápadtan vánszorog, 
szivárvány kapuján zord vihar ácsorog!

Kerüli a kedély a lelketlen lelket,
nem keres fénytelen homályban érzelmet,
szépségnek, gyönyörnek csillaga lehullott,
kihunyt a tündérfény, szenvedély elmúlott!

                    Filo-csibi