TE Drága, TE szép

 

TE Drága, TE szép,

szerelmünkért aggódsz még?

én teljes szívvel!

 

Úgy vágylak TÉGED,

mint idő a messzeséget,

 

Úgy hívlak TÉGED,

mint megtalált kincset.

 

Úgy ölelnélek,

mint szívre font álom.

 

Úgy vinnélek messze el,

hogy soha ne találjon senki RÁD.

 

Úgy élnénk együtt,

mint két szerelmes madár,

 

ki soha sem hagyja el egymást,

csak egymásnak élnek!

 

 hifimiki

Ülj mellém kedves

Ülj mellém kedves, súgd meg, hogy mi bánt?
Mondd el nekem miért sírnak a téli éjszakák?
Mitől válik kérgessé az egykor sima lélek,
S mitől lesznek torz tükrök a csillogó emlékek?
 
Ölelj át kedvesem, ne kérdezz most semmit!
Könnyeidből ne pazarolj sohasem rám ennyit!
Próbáljunk meg úgy élni, hogy ne fájjon a jelen,
Ha már múltunk árnyékai túl mély, sötét verem.
 
Ülj mellém kedvesem, s ne vádoljuk egymást!
Nézzük fenn a csillagokat, míg a szemünk ellát!
Mert azokban van megírva szerelmünk és sorsunk,
S oda fogunk jutni, ha egyszer szárnyat bontunk.
 
Álmainkban együtt vagyunk, minden gondolatban,
Nincs közöttünk távolság, szóban, versben, dalban.
Érezni tudlak szívem ritmusával zárt határok nélkül,
Mert az álomtól nem kell félni- csak az ébredéstől-

Kun Magdolna

Álmaim szárnyán

Álmaim szárnyán,

tavaszi szellők hátán,

Feléd indulok.

Úttalan úton,

nyaktörő sziklák között,

hosszú lesz az út.

Szakadék szélén

futok, hogy elérjelek,

vár smaragd szemed.

De elérkezik

a pillanat, ott leszek,

lelked hozzám ér.

Itt a boldogság

végtelen szabadsága,

egymásé  leszünk.

hifimiki

Csak egy szív

Miért versz úgy, te szív, ha Ő közeleg,
s miért arra vágyódsz, kire nem lehet,
csitulj vágyaiddal, ne szeress ennyire,
ne fájjon az érzés, ha tűnik a semmibe.

Miért remegsz, te szív, ha karjával ölel,
miért zokogsz, ha hívod, de Ő nem felel,
eljárt rég az idő, hogy álmokat kergess,
szeme égő tekintetén hamuként elvessz.

Miért hiszed azt, hogy nincs nélküle élet,
s miért érzel bűnt, ha nem vár Rád itélet,
miért marad átok, ha halványul a vétek,
álmoddal miért rejted el a szenvedésed. 

Egykori Önmagad, jövőddel feladtad,
a múltat, a jelent, rablánccal takartad,
de most vágysz rá, reggel érte ébredsz,
mert fájó az élet, de tőle lett szebb Néked.

Kun Magadolna

Május üzenete

„Tudom ám, hogy te ki vagy,

szólt a fény,

s egy mosolyt rejtegetett

ajka szegletén.

Én is tudom ám, hogy te ki vagy,

mert szívembe rejtettem titkos

mosolyodat,”

mondta a szerelem.

Majd kézen fogták egymást,

s a fény útját átlépve,

beleolvadtak a májusi

kék égbe

Kun Magdolna

Ahol a szív is szabad

A természetben mindig

szabadabb a szív.

Ott nem szorítja béklyó,

sem erős vasbilincs.

Mert az egyszerűség bája

oldást hoz a láncra,

mitől felkattan a szív

rozsdamarta zárja.

S akkor oly könnyed lesz,

olyan lebegő,

mintha sosem tépte volna,

mintha sosem marta volna

kiapadhatatlan fájdalomerő.

Fotó-vers:Kun Magdolna

Májusi eső

Májusi eső

mossa a földet, fákat,

hol merre járhatsz?

Könnyeim is így

gördülnek le arcomon,

gondolsz néha rám?

Egyszer véget ér

az eső, tisztul az ég,

talán rám találsz.

Itt a szivárvány,

smaragdzöld szemed látom,

túl a fellegen.

Csak annyit kérek,

hozzon el hozzám az ég,

add meg Istenem!

hifimiki

Ölelsz e még akkor vers zenével

 

Ha a sötétség árnyai mellénk szegődnek,
és reszketeggé teszik ráncos kezünket,
olyannak látsz-e majd, mint akkor hajdanán,
mikor csókjaidtól volt tűzforró a szám.

Ha már sérült tudatom nem emlékezik,
és fájni sem fájja többé az élet sebeit,
vigyázod-e velem azokat a jelenperceket,
amiket a sors még elrendeltetett.

Ha majd kibontott hajamon nem csillan a fény,
s én sem kérem már, hogy szeressél belém,
ölelsz-e még akkor is, és simítod-e arcom,
addig amíg rám nem terül a csillagfényes alkony.

Ha majd szoros kötelékünk lazulásra vágyik,
mert szivárványt fon bele egy másik dobbanás is,
megőrzöd-e szív-hűségét annak a sok évnek,
amibe kettőnk sorsa mélyen beleégett.

Vagy minden, ami voltam
el lesz feledve,
s csak szálló porszem leszek
szélnek eresztve.

Kun Magdolna

Felhők közt kószáló

Szállj te szabadságra vágyó büszke égi sas,

hogy elérhesd egyszer vágyott álmodat.

Én itt maradok, nem repülhetek,

hisz gyönge szárnyamon tátongó sebek,

melyek meggátolják a suhanást veled.

Így csak lentről nézhetem,

s majd innen könnyezem

azt a szédítő magasságot,

mit sosem érek el.

Szállj, te egyedül fekete sasom,

vigasztaljon néha halkult sóhajom,

mely utánad ered, mikor látja,

szívedben lüktet létem nagy hiánya

Hullj, csak hullj, sápadt nyár-eső,

nem ázik már cseppjeidtől az egeket szelő,

mert oly messzire vitte vágyott szabadsága,

hogy nem lel többé utat földi otthonába.

Valahol a végtelenben

négy erős szárnycsapás,

szélviharként hasítja

a csillagok porát.

Kun Magdolna

Ahogy szeretem...

Szeretem azt a megfáradt kezed,
mert ujjaimba fonod hangtalan,
s a víztiszta, kamaszos szemed,

mi nekem csillog, s tőlem boldogan,
szeretem, ahogy átkúszik karod
a paplanon, hogy álmomat vigyázd,
mert úgy ölel át, ahogy akarom,

s hogy úgy alszol, mint a tej, mint a ház,
szeretem, mikor ezüst hajadon
opálként fürdik meg a délután,
hogy holdom vagy, és mosolyhajlatom,  
s szivárványt hozol langy eső után,

szeretem azt, hogy értem sóhajod,
és minden vágyam benned van jelen,
hogy élteted, és szűnni nem hagyod,
mert szereted azt, ahogy szeretem…

Pirospipacs

Kutyahűség

Hűséges kutya-szeme csak Rád néz,
Megnyílik a könnyek csatornája,
Szemedben látja a vigasz-választ,
Enyhül zokogása, Hozzád szegődik.
 

Érzi, hogy nem hagyod el,
s boldogan alszik el.
Tudja, Rád számíthat:
ha bánat ér, mosolyog Rád!

hifimiki

Különleges barát

A kutya, társ a magányban,

társ a szegénységben.

Társ ott is ahol, nincs más,

csak síri szomorúság.

Mert a kutya

olyan különleges barát,

aki feladja az emberért

önnön boldogságát,

s még akkor is megbocsát,

ha csak néhány morzsányi

falat jut neki.

A kutya az a társ,

kinek végtelen hűségét

senki nincs, ki kettétörheti.

A kutyának, csak az fáj,

az-az egyetlen dolog,

ha ezt a törhetetlen hűséget

senki, de senki

nem értékeli

Kun Magdolna

Neked

 

Lennék derű ajkad szegletében,
mitől a mosoly égig emelhet,
vagy eltévedt könnycsepp szemed
bogarában, hogy ha sírni vágynál
néha- egy könnyes pillantással
megérinthesselek.

Kun Magdolna

 

Neked, mert szeretlek

Akkor is gyere, ha csak képzeletben hívlak!

Mikor egy ölelésre vágyom titkon egyedül.
S lelkem tükrébe pillantva lásd meg a kérést,
Érezd, hogy a szívem, csak hozzád menekül.

Egy kóbor madár voltam kitárt szárnyakkal,
Mely szállt volna szabadon sosem nézve hátra,
De te megfékezted benne azt az őrült rohanást,
Mellyel annyira vágyott az égi szabadságra.

Hát most engedd, hogy halkan megköszönjem,
Amit értem tettél, teszel, ahogy szívből szeretsz,
S nézd el, ha könnycseppjeim válladra simulva,
Vigaszt hozó szavakat, már csak nálad keres.

Még nem tudom az életem mikor ér majd véget,
Mert a boldogság egyszer úgyis tovaröppen,
De azt tudom, hogy nélküled már nem akarok élni,
Mert értelme sem lenne, ily kíntól meggyötörten.

Százszor eszembe jutnak veled töltött perceim,
Az a sok, sok emlék, mely hozzám köt, bennem él,
Mit nem vehet el tőlem sem ember, sem az idő,
Mert amíg létezem itt hordom a szívem rejtekén.

Kun Magdolna

Szeresd az öregeket

Szeresd az öregeket, hisz vállukon hordják

az élet kőkemény ólomnehéz súlyát,

melynek nehéz terhe alatt meghajlik a hátuk,

de mégsem panaszkodnak, nincs siránkozásuk.

Csak viszik-viszik azt az elnehezült keresztet,

amit a Jóisten teherként vállukra vettetett,

hogy lássa, kinek meddig bírja cipelni lába

a szilánkokkal tűzdelt életút porába.

Szeresd az öregeket, mintha véred volna,

mintha nagyanyád vagy nagyapád gyönge keze fogna,

mert tőlük tanultuk meg, hogy az-az igaz ember,

ki a halál útján menetel el-elvérző szívvel,

de büszkén tartott fejjel

Kun Magdolna

Láttál már engem...

Láttál már engem,

szívedért megdobbanni,

aztán meghalni?

Láttad könnyeim,

melyek csak Érted folynak,

ha itt a holnap?

Ébredtél már úgy,

hogy nem álmodtál semmit

üres éj után?

Érezted-e már,

nincs értelme semminek,

ha nem vagy velem?

hifimiki

Késői szerelem

Rejtett vággyal dobbannak meg a vérző női szívek
És szerelemért sóhajtoznak a könnybe lábadt szemek,
Mert, nincs hatalom, mi legyőzi azt az ismeretlen erőt,
Mi néha oly messzire szárnyal, mint a kóbor őszi szelek.
Gondolatok sokasága sodródik a titokzatos szavakkal,
S válaszra késztetik a megfontolt, higgadt józan észt,
 

De mélyen hallgat kínleplében az-az összeszűkült tudat,
Mely nem győzi le ép elmével a tiltott szenvedélyt.
Szállj hát érzés szárnyaiddal és ne nézz soha hátra!
Mindig ott sorakozz, ahol minden bűn áldottan halad,
Mert amíg szilánkra hullt lelkünk önszántából szeret,
Addig mindenhol leomolnak az erős beton falak.

Kun Magdolna

Távolodás

 

 

Te jobbra indulsz, én balra megyek,

mint két idegen, kik eltévedtek

azon a réges-régi megszokott úton,

ahol közös múltat őriz ezer virágnyom.

Én visszanézek rád, te visszanézel rám,

kérdésünk nincs, hogy mi lesz ezután,

mert tudjuk, a válasz olyannyira fájna,

hogy szétszakadna szívünk összekötő szála.

Hát menj kedves jobbra,

én meg megyek balra,

de jó lenne, ha léptünk még

összetalálkozna,

mert az a hiány

mi lelkünk marcangolja,

egyszer úgyis visszahajt minket,

arra a réges-régi útra,

ahol legelső csókunk

parázsló heve,

a szerelem mámorát

vasbilincsbe

forrta.

Kun Magdolna

Bánts csak

Bánts, csak bánts,

mert szeretni mertelek,

s mert úgy akartalak magamnak,

mint egy síron túl is tartó

boldog életet,

ahol időtlen ideig

veled lehetek.

Tudom,

naiv voltam, mert hittem,

szeretni nem bűn,

és félteni sem azt, kit más is elvehet,

de az élet megtanított arra,

hogy csak fájdalom jár annak,

aki így szeret.

Kun Magdolna

Szemednek tüze

Szemednek tüze

izzó üstökös lángja,

szívemig hatol.

Csillagvándorként

fényéveken át hívlak,

egyszer elérlek.

Nem tépheti szét,

soha többé senki sem

boldogságunkat!

hifimiki

Veled, valahol, valamikor----hv.mpg

Veled a zord télben is napláng tüze hevít,
és tavaszjelmezt ölt minden száraz ág,
melyen ezüstdér csepp csillant fehér hópihéket,
mikor rávetítik fényeiket az utcai lámpák.

Veled mindig mindenhol élhetőbb az élet,
nem kísértik kétségeim aláhulló álmok,
s nem zúdulnak rám mérhetetlen erejükkel
a toronymagasságú ember-akadályok.

Tudom, valahol, valamikor eggyé válik utunk,
összeért sorsunkat nem érik el mások,
s majd úgy foghatjuk egymás simogató kezét,
mintha ketten uralnánk ezt a nagyvilágot,

mert nem kell egyéb az alkony-boldogsághoz,
mint megbízni egymásban rendületlenül,
hisz, ha egymásban bízunk, az érzés is megújul,
s egy új érzés a szív elől sosem menekül.

 Kun Magdolna

Szívem TÉGED vár

Szívem TÉGED vár

olyan régen elmentél

gyere haza már

Zöld szemed rám néz

villanása felperzsel

nem engedlek el

Könnyem kicsordul

az örömtől, ha itt vagy

együtt kacagunk!

hifimiki

Virágtalanok

Ma én ölelek át minden anyukát,

akinek nem jutott e szép napon

néhány szál virág,

aki szép szavak helyett,

csak könnyeket kapott,

akinek a szíve belesajogott

abba a végtelen nagy csendbe,

mely magányos napokon

elkeserítette.

Ma én köszönöm meg

gyermekük helyett,

mérhetetlen nagy szeretetüket,

s azt, hogy

bátor lelkük elviseli azt,

amibe a szívük olykor

ízekre szakad.

Ma én súgom meg nekik,

hogy az elfeledett hála,

valahol ott ragyog Isten otthonába,

mert Isten megáldja

mindazon anyát,

kinek nem jutott e szép napon

néhány szál virág

Kun Magdolna

 

Emlékbe temetkezett-hv.mpg

Lüktet a csended
s én szótlan hagyom,
hogy tovakússzon
emlékbe temetkezett
élni akarásom.

Csak szeretlek
s ez az egyszerű szó
húsomba vájja
pengéje fagyos
lélektelenségét

és mégis megérintelek,
hagyom hogy ujjaid
keresztül ússzanak
bőröm hullámzó rád vágyásain,

és eléred a lelkem,
pedig oly mélyen vonyít benne
a menekülés,
akár reszkető állat hangja
teliholdas éjjelen

és maradok,
lélekkörvonalaidra álmodva,
fojtó érzelmeim
nyitott rácsú kalitkáját

Kovács Nóra (Moha)

 

Édesanyám emlékére

Sírok között nyargal a szél,
Rohan, ki tudja honnan s hova.
Ne bántsd a sírokat,
csak simogasd a virágokat
Édesanyám sírja is ott van
Adj Neki nyugalmat.
Lelke lobogása úgyis bennem él.
Elfelejteni, s elengedni
nem lehet.
Útmutatása nélkül nem élhetek.
Ha Rá gondolok,
szavai megnyugtatnak.
Nem érzem porhüvely mivoltom
Könnyezem. Aztán kisüt a Nap.
Látom arcát, mosolyog:
Nem hagylak egyedül, itt vagyok!
Jussak eszedbe, mert veled vagyok.

hifimiki

Az égi édesanyáknak

Ma,

a szív vezette

kezem helyett írótollamat.

Az lehelt a papírlapra,

könnysóhajokat.

Annak csendes dobbanása

dalolt rímmeséket,

amelyekbe anyám lelke

bele-bele vérzett.

Mert éreztem, hogy hallgatta

ott fenn a karzaton,

hogy vált dallammá

a szó az ajkamon,

s éreztem, hogy elszorult a torka,

mikor sűrűn hulló csillagkönnyét

sírta fel a múltja,

hisz az még most is fájja,

hogy olyan

végtelenül hosszú út

két szív távolsága.

Kun Magdolna