Szállj te szabadságra vágyó büszke égi sas,
hogy elérhesd egyszer vágyott álmodat.
Én itt maradok, nem repülhetek,
hisz gyönge szárnyamon tátongó sebek,
melyek meggátolják a suhanást veled.
Így csak lentről nézhetem,
s majd innen könnyezem
azt a szédítő magasságot,
mit sosem érek el.
Szállj, te egyedül fekete sasom,
vigasztaljon néha halkult sóhajom,
mely utánad ered, mikor látja,
szívedben lüktet létem nagy hiánya
Hullj, csak hullj, sápadt nyár-eső,
nem ázik már cseppjeidtől az egeket szelő,
mert oly messzire vitte vágyott szabadsága,
hogy nem lel többé utat földi otthonába.
Valahol a végtelenben
négy erős szárnycsapás,
szélviharként hasítja
a csillagok porát.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése