Ülj mellém kedves, súgd meg, hogy mi bánt?
Mondd el nekem miért sírnak a téli éjszakák?
Mitől válik kérgessé az egykor sima lélek,
S mitől lesznek torz tükrök a csillogó emlékek?
Ölelj át kedvesem, ne kérdezz most semmit!
Könnyeidből ne pazarolj sohasem rám ennyit!
Próbáljunk meg úgy élni, hogy ne fájjon a jelen,
Ha már múltunk árnyékai túl mély, sötét verem.
Ülj mellém kedvesem, s ne vádoljuk egymást!
Nézzük fenn a csillagokat, míg a szemünk ellát!
Mert azokban van megírva szerelmünk és sorsunk,
S oda fogunk jutni, ha egyszer szárnyat bontunk.
Álmainkban együtt vagyunk, minden gondolatban,
Nincs közöttünk távolság, szóban, versben, dalban.
Érezni tudlak szívem ritmusával zárt határok nélkül,
Mert az álomtól nem kell félni- csak az ébredéstől-
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése