Homállyá szelídült a nappali fény,
a zöld lombok között mérges szél dühöng.
Tombolj vihar, támadj, engem se kímélj,
százszor jobban mar a halálízű csönd.
Jó volna a bősz szél útjában állni,
érezni, hogy sajog, mikor reám ront,
keservesen sírni, zokogni, fájni,
akár odakünn a lenyúzott facsonk.
De életet élni. Élni. Egészet.
Lángra szítani a rég lehűlt üszköt.
Mit bánom is én, hogy lángja megéget,
csak érezzem, hogy vagyok, s újra küzdök.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése