Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

                                                                              

                                      Sárközi György: VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

- Külön indákon tekeregve

bús virág voltam, bús virág voltál,

köszönöm, hogy nagy bolygásodban

mégis-mégis hozzám hajoltál.

Ideges, keringő kacsokkal

akkor futottál mellém éppen,

mikor már-már alákonyultam
sötét levelek hűvösében.

- Külön indákon tekeregve
bús virág voltam, bús virág voltál,
köszönöm, hogy nagy magányodban
mégis-mégis hozzádkaroltál.

Már-már sírósan becsukódó
kelyhedet rámnyitottad önként
s lelked lelkembe átejtetted,
hogy ott forogjon csípős könnyként.

 - Egymás mellett és egymás ellen
 nyílunk mi, nyugtalan virágok,
 kergetőzve s összeborulva,
 mint tengeren játszó sirályok.
 Rázkódva forgó viharokban,
 bukdosva pergő jégesőkben,
 idegenül tán mindörökké,
 de mindöröktől ismerősen.

 - Egymás mellett és egymás ellen
 nyílunk mi, nyugtalan virágok,
 megtört gőgben összeakadva,
 mint száműzött, koldus királyok,
 s úgy nézzük egymást szomorúan,
 kíváncsian s mindent tudóan,
 mint hulló csillagok figyelnek
 egymás útjára lefutóban.

 

André Chénier: ALSZOM S SZÍVEM VIRRASZT /Fordította: Radnóti Miklós/

                                                                            

André Chénier: ALSZOM S SZÍVEM VIRRASZT

/Fordította: Radnóti Miklós/

„Alszom s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.

S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom.

A szívem a szíveden. Kezemmel reszketeg

érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.

S egy indulat riaszt, az álomképi béke

széthull és zaklatott, rossz ébredés a vége;

magamban fekszem itt, felgyúlva azt hivém,

szép szádat csókolom s párnát csókoltam én;

és álmomban karom ölelni vágyva tested,

a párna pelyheit ölelte csak helyetted.”

  

2015. október 24., szombat

William Blake: MADÁRSZERELEM / Babits Mihály fordítása/

                                                                          

                              William Blake: MADÁRSZERELEM
                                      / Babits Mihály fordítása/

„Hol a házad, mondd, madár!

s este milyen tanya vár?

Milyen fészek, milyen lomb?

Oh te rétek dísze, mondd!”

„Áll egy szép fa társtalan:

ott búsulok egymagam.

Hajnal issza könnyemet,

este nem hoz örömet.”

„Én meg téged kívánlak,

kincse-hangja a nyárnak;

nappal erdőn kószálok,

éjszaka sírdogálok.”

„Énérettem sírdogálsz?

Engem kívánsz? Engem vársz?

Bánatomnak vége hát!

Óh szerelmes jóbarát!”

„Gyere, hí csöpp lugasom,

zöld falomb közt, magoson.

Öröm szárnyán röpülünk,

virág alatt megülünk.”

Robert Burns verse: HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN

                                                                                

Robert Burns verse: HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN
                      / fordította: Weöres Sándor/

„Ha mennél hideg szélben

    a réten át, a réten át,

rád adnám kockás takaróm,

   öleljen át, öleljen át!

S ha körülzúgna sors-vihar

    rémségesen, rémségesen:

szívemben volna házad,

   oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,

   sötét, veszett, sötét, veszett:

mennyország volna nékem az

   együtt veled, együtt veled!

S ha volnék minden föld ura

   az ég alatt, az ég alatt:

koronám legszebb ékköve

   volnál magad, volnál magad!”

Hallgat a lant

                                                                              

                Hallgat a lant

Megszaggatták húrját – elcsendesült a lant,

se öröm, se bánat, mi fakassza a dalt.

Egykedvű, mint a fa, ha hull a levele,

görnyed ugyan belé, de nem hal meg vele;

száraz, csupasz karját ég felé kitárja,

álmában új lombját, új levelét várja!

Lant se hallat hangot, ha nem tud érzéssel,

nem pengne lágy, kedves, édes-bús zengéssel;

az érzelem húrjai finoman hangoltak,

őszinte szív nélkül hamis hangon szólnak.

Ha kötözi húrját – ott marad a csomó,

ha tépetten hagyja – nincs lelket daloló!

                           filo-csibi

   2015. október 24.

2015. október 23., péntek

Részlet: Vajda János HARMINC ÉV UTÁN c. verséből

                                                                           

Részlet: Vajda János  HARMINC ÉV UTÁN c. verséből

…………………………………..

„Így ül a hold ádáz vihar után

elcsöndesült nagy tornyos fellegen,

és néz alá a méla éjszakán

bánatosan, de szenvedélytelen.

Hallgatva a sírbolti csöndességet

a rémteli sötét erdő alatt,

amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek

hervadt levélre halkan hullanak…”

   

Shakespeare: Az vagy nekem, mi testnek a kenyér /Szabó Lőrinc fordítása/

                                                                       

 Shakespeare:  Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

                         /Szabó Lőrinc fordítása/

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény,  kit kincse gondja öl meg.

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az Idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy – néha azt szeretném,

majd hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

    Koldus-szegény királyi gazdagon:

    részeg vagyok és mindig szomjazom.

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)