Papírhajóm

 

Tengerén az életemnek

gyöngyöző víz kényelemben,

hullámfényben ringatózva

vigyáz az ég kis hajómra.

Megcsodálja rózsafelhő,

legyezgeti enyhe szellő,

mint kisdedet, úgy ringatja,

dada dalát dúdolgatja.

Kecsesen szép, szinte bájos,

de ereje pilleszárnyon;

büszkén bízik önmagába’,

hiszen arról ömleng fáma,

rubinthoz sem fontos batár,

egy csekélyke is csodaszám.

Vitorláját meghúz, feszít,

a tengeren távolt tekint.

Megsokallja sötét felhő,

papírhajó egy kérkedő?

Büszkeségét vihar árja,

a szépségét zápor bántja,

mennydörgés és tüzes villám,

nem is vihar, inkább orkán;

tengert dúlja, megborzolja,

hullámokat heggyé hordja!

Papírhajóm ráncigálja,

a fájdalmát nincs ki állja!

Széjjeltépett darabjait

habpárna a távolba visz,

hullámvölgybe, hullámsírba.

Van, ki holtát könnyel bírja?

Volt egyszer egy papírhajó,

valaha volt vágya való?

                                                           Filo-csibi

                                          2015-10-15