Nem bánat az...

Nem bánat az, bárhogy sajog a szived,

Ha már tied volt s akkor elveszited.

Nem bánat az, ha csókolt már az ajka

S most más csüng édes szédülésben rajta.

Ha boldog órák, pásztorórák képe

Kisér a puszta, magányos sötétbe,

Mint téli kertbe a szines tavasz -

Nem bánat az.

De az a bánat, ha kezét se fogtad,

Álmodba jött csak, csodának, titoknak.

Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,

Dalos fohászba, kérve, sirva, vágyva.

Tied se volt s már életedhez kötve

És akkor, érzed, elveszett örökre

És nem lesz fénye többet éjszakádnak:

Az a bánat.

Gyóni Géza