Hiányzol

Vergődő kismadár piheg a szívemen,
szenvedély emészti – távoli szerelem:
az örökifjú vágy – pokol és mennyország,
az éjgyöngyharmatú, édes-szép boldogság!

Te és a szerelem egy rózsából nyíltok,
tövissel, szirommal mind a ketten bírtok,
szerettek és szúrtok  a széljárás szerint,
lelkem, mint a kőszirt – állja, meg nem rendít!

Állja, mert mosolyogsz a rideg tárgyakból,
Te könnyezel minden esőcsepp-hullásból,
Te ragyogsz a fényben, szép-álmú éjjelben,
Te vagy mélyen lelkem, plátói szerelmem!

Hiányod fogja a gyorsuló időket,
uralja a tűnő órákat, perceket;
tágra nyitom szívem, meg az egész lényem,
hogy érezzen Téged – lángja Veled égjen!

              Filo-csibi

2015-10-06