a
csend bársonyszékébe süppedt el annyi gondolatom, s fejtámla mögé
bújtatja magát áttetsző itt-nemlétem...a Sors hátam mögé settenkedve
próbál meglepni, de nem leli, csupán földbe nőtt köpenytestem
pamutburkát...nem vagyok itt, csak foszló felhőkről lelógó esőcseppben
látszom, vagy tovakúszó napsugár utolsó káprázata
formál...lecsendesedtek a falba vénülő fél-sóhajok bennem, horgolt
csipkehálón át szőtte belém póktestét az újjászületés.
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése