Éjféli (s)írás

Az éj keze puhán betakar.

Mély a csönd, a szélben semmi pára.

Bár egy-egy hópehely táncolni akar

hullámként, mely rásimul az árra.

Csak a semmi lüktet. Akárcsak itt benn,

hol valaha rég az örömök, a vágyak,

halk sírássá rekedt perc rogy elibem,

a nyers téli hidegbe ő is belebágyadt.

Mégis valami az egekbe nyúlik.

Talán egy álom, az élni akarás...

Mit bánom én a múlás koszorúit,

míg rám gondolásod felém utat ás.

VÖRÖS LILIOM