Mondd, mi marad meg belőlem neked,
ha elvágtáznak velem a gyors iramú szelek,
s ha nem leszek már más, csak levélroppanás,
mely próbálja túlélni a bakancstaposást.
Mondd, megmarad-e szívedben virágillatom,
halk sóhajjal belé dúdolt álmatag-dalom.
Azok a nyári lopott csókok, azok a téli ölelések,
mikről szép gondolatú versszavak mesélnek.
Mondd, meddig őrzöd meg kezem lágyságát,
összekulcsolt ujjainknak szilárd tartását,
szemem tekintetét, mely szemedben parázslott,
mikor ábrándos ajkunkon csókok nyoma látszott.
Mondd, sírsz-e értem párcsepp emlékező-könnyet,
melyek múltunk idejéből vulkánként kitörnek,
vagy végleg feledésre ítélsz néhány év után,
hogy soha többé ne kelljen gondolni reám.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése