Elbúcsúzom nem sokára, indul vonatom,
peronján már ott vár a csend, s a nyugalom.
Szűk fülkémben meg az a kopott hegedű,
melynek dallama lesz odaát a nyugtató derű.
Füstös vonatkémény, poros ablakok,
ez lesz az én táltosom, mivel tovarobogok,
s ez repít majd el arra a bűvös varázshelyre,
ahol minden fájdalom mosolyba lesz rejtve.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése