Hamvadó mécs

Alig ég, már csak pislákol,

fel- fellobban, újra lángol,

kapaszkodik az életbe,

lehetne még egy szép estje!

Délceg, büszke  fénysugára

már csak múltnak torzó árnya,

roskadozik egész teste,

folyik rajta könnye cseppje.

Inkább füstöl, mintsem lángol,

járja már a mécs-gyásztáncot,

fakult fényű a ruhája,

fekete füst a virága.

Szikrákat szór utoljára:

gonosz világ a világa,

az elhunytát sem várják meg,

elfújják és aztán Ámen!

Hamvadó mécs vigasztaljon,

a szép néha így kell  haljon;

rózsán, hogyha nem illatoz,

lélektelen szirmán tapos.

Élnek köztünk rossz emberek,

akik gyengét gúnnyal vernek;

a jó tettét elfelejtik,

rosszat hangos dobra verik!

           Filo-csibi

                                          

                                    2015. november 2.