Itt állok előtted. Nagy szemedbe nézek.
Bár lábamat befonta indád rengetegje,
egyenes gerinccel lassú tengődésed
figyelem, és nem hagyom, hogy kedvemet szegje.
Ha nem éltem eddig, hát most élni fogok!
Kikacaghatsz, csúfolhatsz, te dühös förgeteg,
könnyem elapad majd, s újabb álomporok
vonnak be aranyukkal mielőtt fölkelek.
Majd ébren álmodom, hogy boldogság kering,
hol eddig a bánat ült bennem szemlesütve,
hogy szívem rézkapuján vonul be megint
a vágy, amelyben remeg a szeretés üdve.
S hogy szelét fogva egy erre tévedt szónak
újra hinni tudom a sors-mesék igazát,
mely, mint az éjszín folyót a kecses csónak
ússza majd át keresztbe lelkem kristálytavát.
Itt állok előtted. Nagy szemedbe nézek.
Ha zokogva fájok is én áldva áldalak.
Nevess bukásomon, akkor is megéllek,
te lélek-áron szerzett, te boldogságfalat.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése