Már közelről lépem
az örök tél nyomát,
hát fekete varjaim öleljetek át,
és suhanjatok velem
messze-messze el,
hogy ne maradjon utánam
semmi életjel.
Aki szívéből szeretett,
az úgyis gondol rám,
aki pedig nem,
annak úgyis mindegy már,
hová repdes tört szárnyakkal
az a költöző madár,
mely otthonába többé
vissza nem talál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése