Azt játszom, mezítláb szaladok a réten,
s vidáman mosolygok, úgy, mint akkor régen,
mikor még a sárgult búzák égtetőig értek,
mikor még íze volt a cukrozott kenyérnek.
Azt játszom, virágzó cseresznyefán ülök,
s mint a kékszárnyú pillangó messzire repülök,
át a dombokon-hegyeken, kis patakokon,
óriási hegytetőkön, szikla-ormokon.
Azt játszom, anyám göndör hajam fonja,
s piros masni köt az elválasztott sorba,
majd homlokomra csókolja jó anyai szívét,
hogy mindig érezzem annak melegségét.
Azt játszom, hogy élek, és élni tanítok,
azokat kiknek szemeiben alkony-könny ragyog,
kik deres hajuk barnulását rég elfeledték,
kik tarisznyából ették a királyok étkét.
Azt játszom, hogy körülöttem mind az emberek,
jóságosak, kedvesek és érzőlelkűek,
mert az a kortalan szeretet, mit Isten adott nekik,
gyermekként él bennük egész halálukig
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése