Rőtpettyes íriszeden száz vágy kergetőz,
szád hajlatán a Hold lázas ujja reszket,
s míg félszeg mosolyodon hosszan elidőz,
az ajkadról csurgó mézre emlékeztet.
Kérdőn néznek rám a büszke, fehér falak.
Mire várok vajon? Miért nem indulok?
Míg gondolatban százszor megcsókoltalak,
valóságban ajkat csak sóhajra nyitok.
S míg beleszédülnék lelked melegébe,
a valóságban tán rád nézni sem merek,
de álmokat szövök az élet egére,
míg szemhéjamon fényed habja felpezseg.
És Te? Ó, mondd, Kedvesem, álmod tükrén át,
merre kószál vágyad, vajh merre kódorog,
kinek nyújtod kezed szép ívű hajlatát,
míg én titkon orcádra rózsát csókolok?
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése