Rendszeres olvasók

2015. február 8., vasárnap

2014. november 5., szerda

vajon mit érezhet az elszakadni készülő fércöltés kabátod ujján, mikor tudja, csak a lélek képes újra összetartani anyagot és cérnát.
tű nélkül varrjuk össze hiányunkat, de holnap látni fogjuk a kiserkenő hajnalfényt, felsebzett érintéseinkben

vajon le akarod-e fejteni
a bokád köré kulcsolódó szelíd erőszakot, hogy helyette pillantásom égesse rá megszökni készülő gondolataimat, amelyek mint megannyi sejtatom, egyben tartják kettőnk mikrokozmoszát

vajon megmutatod-e vándorló életutamat tenyered barázdáin át, egy talpalatnyi titkot, a markodba izzó feltámadásomat, hogy halni feledjek

vajon felkiáltasz-e értem a hold peremére, hogy figyeljenek rám az ázottá málló felhőistenek, s burkolják be imáinkat a felettünk lebegő éjszakába, miközben levetjük rongy ruháinkat, csendesen...


Zohar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése