Búcsúzás vers zenével

Én felégettem volna a fényeket,
ha tudom hogy nem mész el.
Tintasugárból ezernyi betűgyöngysorral
díszítettem volna naplódat, ha maradsz.
Siettél és elmentél.
Én énekeltem volna a dalokat,
ha nem csüggedtél volna oly hamar.
Nem ért volna bántódás.
Szilárd talaj az ellágyult dalolás.
Te siettél és elmentél.
Én lenyeltem volna önérzetem javát,
ha nem ragadod nyakon a gyűlöletet.
Megfogható valóságtemplomot építettem
volna érted,
lelked burkolva, gyógyírral óvva.
Te elmentél és nem vittél magaddal.
Elbújtathattam volna az árnyakat
messze a mondathullások romjaitól.
Csillagtemetős csókjaimat adtam volna.
Elmentél.
Most levetkőzném a versrímeket,
szétszedett szótövisek halmazába raknálak,
de eltörött a Jelen és hallgatás a Jövő.
Ritmuscsillagok várnának Rád.
Nem maradtál

II
Már nem hiányzol,
és bepótolt az űri csend.
Mázolt a féltés
az öntelt vágyérzés.
Játszom a percekkel.
Tudom hiányzom neked,
de nem emelhetem hatványra
az Időt.
Elengedtelek.
Már nem kellenek a
felsebzett pipacsvérű hajnalok.

Vers: Forró Hajnalka