Ligetünkön túl az ég sebes árja
egyre dühösebben örvénylik, habzik,
vad haragja a várost körbejárja,
s a lombhidak alatt földig meghajlik.
Járdához simulva kúszni kényszerül,
de tovább robog. Majd megáll. Megdermed.
Egy meredélyhez ér, ám ott felpezsdül,
s újult erővel friss haragra gerjed.
Új utat vág magának. Át a csenden,
mint kinek ereje végtelen, örök.
Mígnem észrevesz. Megáll velem szemben,
majd eltűnik a hárs árnyai mögött.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése