Hervadásba léptem, nem tagadhatom,
hisz ezer ránc és könny fut át arcomon,
könnyek, azok a folyton hulló könnyek,
melyek oly gyakorta szabad utat törnek.
Réges-régi varázsom is illanóban van,
akárcsak a tűzragyogás rőt-szín hajamban.
Csak lelkem érez még némi napsütést,
mikor szívhúr pendít benn tavaszi zenét.
Mert azon az úton, hol ma már lépkedek,
fázósan sírnak fel a nyári levelek.
S fázósan sír minden mi körülöttem éled,
mert ez a hervadás az, mibe belehal az élet.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése