Valamikor én is a felhők között szálltam,
tarka-barka színű pillangó ruhában.
Nem sértette szép szárnyam a sok borongós felhő,
sem az őszi esőt hulló szelíd morcos szellő.
Csak szálltam és szálltam egyre magasabb,
míg el nem értem a legtündöklőbb csillagfalakat,
hogy azoknak tűzfényéből rád áraszthassak
néhány apró gyémántként ragyogó nyalábsugarat.
Ma már törött szárnyaimmal csak alant repülök,
ott hol naponta megsebeznek a kemény földrögök.
Ahol naponta megtépáz az a könyörtelen sors,
mely pilleszárnyaimra gyászos-masnit font.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése