Megint hajnal. A parkon át
valami illat száll felém,
orromba kúszik, ó, galád,
ha tudnám, vagy ha érteném,
mit mond e szusszanásnyi csend,
melyik e bódító virág,
talán csak a fülembe cseng
a hang, vagy régről visszavág
egy múltba fulladt, halk hiány…
De felemel (mint nincstelent
a lesz talán…) e szép nyitány,
a hang, a fény, a lent, a fent
most fogva tart. Egy perc csupán
míg átérek az édenen,
s az utca túlsó oldalán
már nyoma sincs, csak érkezem.
Nagy Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése