Nem kényszerített térdre hatalom,
se zsarnokság, se kín, se gőg, se szeszély,
amikor hurok szorult nyakamon,
én még inkább ráztam az Ég kötelét.
Dacolt bennem a boldog tagadás,
s inkább kettétört, mintsem meghajoljon,
vígan tűrtem a kettészakadást,
de nem hagytam, hogy más póráza fogjon.
Mígnem egy napon az alázat sava
feloldotta dacomban az erőt,
s mint a hó súlyától összeroskadt fa,
térdre rogytam a szeretet előtt.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése