Én nem tudhatom, te nem tudhatod,
meddig robog, meddig szalad
földi úton az a vonat,
amelynek a megállója egyszer
a végtelen nagy kék lesz.
Én nem tudhatom, te nem tudhatod,
hogy kettőnk közül melyikünk az,
kinek meg-megbotló lépte
elsőként ér fel a felhőfodron átlebegő
szivárványos rétre.
De úgyis mindegy melyikünk lesz,
ki elsőként ér csillagteret,
mert tudom nagyon jól,
ha szívedben benn lakozok,
bármerre mész veled vagyok.
Így elég az a biztos tudat,
hogyha szíved mélyén én vagyok az
kinek csillagfényed utat mutat,
akkor a végtelen nagy térben
már meg nem történhet,
hogy fényalakom mélységes mély
sötétbe réved.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése