Szemed Szikrája gyújtotta
szerelmem,
s az egy pillantásodtól lángra kapott; -
Te pedig hagytad, hogy égjen e lelken
minden éghető, mi még nem volt halott.
Annyi elhamvadt érzés pihen tovább,
miben csöppnyi élet sem lakozik már, -
enyészet taposta ötvennégy holt nyár...
lélek-ősz hord hátán fakót, haloványt.
Gyötrő rideg télben dideregsz, szentem;
adnék rád bolyhos, bélelt, meleg ruhát, -
hadd lobbanjon bennem léterő-gyufád,
s hatalmad véremből vágyat perzseljen.
Szemed Szikrája gyújtotta szerelmem,
ám nagyon rég volt, istenem, milyen rég! -
Takartam, lerúgta...nézd, mily rendetlen,
pedig nem egyéb, mint Vacogó Emlék.
Lamrozett Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése