Nézek a semmibe, látni nem akarok,
sodródok, mint levél, mint folyón a habok.
Építek óriás, tornyos homok-várat,
ott honol örömöm, hogy kerülje bánat.
Fellázad a lelkem, hő szerelmet áhít,
feledve a régit, más érzésre vágyik;
ragyogja napsugár, pompázzon fényétől,
ölelje a gyönyör új kedves szépétől.
A bölcs feledést én márványkőbe írnám;
halnék, hogyha ma is csalárd szavát innám,
szép szerelem hangja ejti rabul lelkem,
elhamvadt a régi, új tűz lángol bennem!
Filo-csibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése