Egy őszi képre fűztelek fel
fáradt napokkal, tűz-szelekkel,
szénaillatú verssorokban,
árnyjátékokban álmodoztam;
elfutó felhőkbe font alak,
csöndes dalokba oldalak.
Már messze jársz, már szinte nem vagy,
emlékeidből minden elhagy,
mégis, az őszi reggelekben
illatok tiltják elfelednem,
voltál, és voltunk, hűlt mesének
szól ez a csöndes ének,
s ahogy a dallam visszafáj még,
magamból újra messze járnék,
rőt levelekbe túrva térdig
elvesztett színek, álmok kérdik
csöndes dalokba szórt szavakban;
miért, hogy veszni hagytam.
Beszél a szél, s én hallgatok csak,
súlytalan ringó halk daloknak
ívein álmok, múlt szerelmek
hiszik, hogy újra áttelelnek
csöndekbe temetve, teveled,
akár az őszi levelek.
Hepp Béla/aLéb
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése