Az én Angyalom

Szorít bennem hű Angyalom,
az, aki véd, vigyáz nagyon -
vajon miért maradt velem?
Áldom, ő lett a mindenem.

Óvom én is, míg bóbiskol,
s vágyat harap hit-dózisból -
hogy azután tovább töltse,
lélek-üdvön gyönyörködve.

Szegény Angyal, koldus párja;
együtt hozzuk a világra...
azt, amiből oly kevés van,
mint fényesség csigahéjban:

ragaszkodást, konok tavaszt,
ahol folyton zöldell malaszt -
nem feladást, sánta reményt,
közös sorsunk pór kincseként.

Repdes bennem hű Angyalom,
feslett, szakadt, vén szárnyakon -
sokat kell már pihennie...
többször nem is jönne ide.

(Sztancsik Éva Lambrozett - 2015. november)