A magány útján rohanok Feléd,
egyszer csak eltűnik a messzeség,
ott állsz előttem, szemed rám ragyog,
fényesebben, mint a csillagok;
elmondom ezerszer, hogy szeretlek,
véget értek már a bánat-évek,
átölellek lágyan szelíden,
enyém vagy már örökre Kedvesem!
Fodor Miklós (hifimiki)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése