Rendszeres olvasók

2015. december 26., szombat

Ábránd




Bárcsak lehetnék én dalos kis csalogány:
repülnék, ahol a fényesség halovány,
zengve köszönteném a felkelő napot,
szívemből dalolnám a legszebbik dalom.
Zord felhők palástját a csőrömbe fognám,
fényes naptól messze, végtelenbe dobnám,
aranyos sugárhaj omlana a földre,
a sok-sok madár most versengve köszönne!

Ó, ha nőhetnék én terebélyes fára,
sok millió lombra és számtalan ágra;
árnyékot adnék a megfáradt ősz párnak,
puha tollas ágyat minden kismadárnak.
Takarója volnék a szerelmeseknek,
otthona lennék a sok apró életnek,
a magasra törve harsonáznám égnek:
idelenn özöne van jónak és szépnek!

Ha én folyó volnék: messze földre folynék,
hullám-fodraimból fehér habot vernék;
egyetlen élőnek, hogyha lenne szomja,
bőven adnám vizem, hogy a szomját oltsa.
Éltetném a földnek minden veteményét,
pompázna mindenhol a sok virág és rét,
a tündöklő nap is bólogatna méltán,
friss zápor hullatná örömkönnyét énrám!

Hatalmas ház lennék: bárkit befogadnék,
fáradt vándoroknak hív hajlékot adnék,
szomját-éhét olt’nám, lenne itt nyugalma,
a haragos éjben félelmet kint hagyna.
Árva gyerekeket szeretettel várnám,
beteg szenvedőknek az ajtómat tárnám;
bennem mindenki a boldogságra lelne,
szeretet-virágnak kinyílna a kelyhe!

  
                                             Filo-csibi

2015. december 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése